A Liverpool szakvezetője burkoltan odaszólt a Manchester City menedzserének.
A Lazio legutóbb 2012 novemberében tudott nyerni.
Nagy lépést tehetnek hatodik bajnoki címük megnyerése felé a londoni Kékek, akik az angol élvonal 35. fordulójában az Evertonnál vendégeskednek.
A derbi barcelonés, vagyis az Espanyol elleni meccs vár a címvédő és listavezető Barcára a spanyol élvonal 35. fordulójában.
A Villarreal csatára nem voltak a helyzet magaslatán…
A klub és a játékos dönt, nem a menedzser.
A Videoton csapatkapitánya számára csakis az aranyérem elfogadható.
Megbetegedett az eredetileg kijelölt játékvezető.
Az Arsenal Wenger-ellenes fanatikusai újabb szintre emelték a menedzser menesztéséért folytatott harcukat: meghekkelték az Emirates-stadion kivilágítását, így hosszú ideig a „Wenger Out”, azaz a „Wenger, takarodj” felirat díszelgett az aréna külső falán.
Az FC Basel pénteken a Luzern vendégeként aratott 2-1-es győzelmével biztosította végső sikerét, ugyanis 24 ponttal előzi meg a Young Boys együttesét, amelynek még hét mérkőzése van hátra.
A bázeliek történetük huszadik bajnoki címe ellenére új vezetőedzővel vágnak majd neki a következő idénynek, ugyanis Urs Fischert Raphael Wicky váltja a kispadon.
A csapat a következő szezonban a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepelhet.
Egy öngól és Dani Alves fejese csak egy pontot ért idegenben az olasz éllovasnak.
A hatodik percben kezdődött a gólgyártás, tizenkét perc múlva már 0-3 volt.
A Rangadó.hu minden héten jelentkezik légióskörkép rovatával, amelyben a külföldön szereplő honfitársaink teljesítményét összegezzük, illetve a fordulók előtt megnézzük, milyen feladat vár a magyarokra határainkon túl.
Bőle Lukáccsal a soraiban játszott 0-0-s döntetlent a CSM Iasi a Concordia vendégeként a román élvonal rájátszásának nyolcadik fordulójában. Bőléék továbbra is veretlenek az alsóházban, bennmaradásuk gyakorlatilag már borítékolható. A találkozón a Iasi kapusa, Branko Grahovac bokája egy leérkezésnél aláfordult, súlyosan megsérült a hálóőr.
A Le Havre ezúttal is kezdőként számított Bese Barnabásra. A francia másodosztály 35. fordulójában a listavezető Strasbourg 2-0-lal tartotta otthon a pontokat a magyar játékosát végig a soraiban tudó vendég csapat ellen.
A negyedik fordulóval folytatódik a teremlabdarúgó NB I Felső- és Alsó-háza.
A Felső-ház két mérkőzésével vette kezdetét a kör: a Berettyóújfalu otthon tartotta a pontokat a Veszprém ellen, a Haladás viszont mindhárom egységet elveszítette a Dunaferr ellen.
Teremlabdarúgó NB I, rájátszás, 4. forduló
Felső-ház:
Mezei-Vill FC Berettyóújfalu – FC Veszprém 2-1 (1-0)
Swietelsky-Haladás VSE – Dunaferr DUE Renalpin FC 3-4 (1-2)
A további program:
Felső-ház, május 1. hétfő:
18.40: Aramis SE – Rába ETO
Alsó-ház, május 1. hétfő:
18.30: Bőny-Szavill Consulting – Göcsej SK
19 óra: Nyírgyulaj KSE – Ferencvárosi TC Futsal-Fisher Klíma
Az Arsenal vagy az Internazionale lehet a befutó.
Két piros lapot hozott a Libertadores-meccs.
A Videoton II vendége volt a Kaposvári Rákóczi az NB III 29. fordulójának nyitómérkőzésén. Artner Tamás együttese 3-1-re nyert, így fellépett a harmadik helyre a Nyugati-csoport tabelláján.
NB III, 29. forduló
Nyugati-csoport
Videoton FC II – Kaposvári Rákóczi FC 1-3 (0-1)
Gólszerzők: Pápai (77.), illetve Nagy J. (29.), Hujber (58., 91.)
A további program:
Szombaton játsszák:
17 óra: Csornai SE – VLS Veszprém
17 óra: Hévíz SK – Érdi VSE
17 óra: III. Kerületi TVE – Tarr Andráshida SC
17 óra: Komárom VSE – Csepel FC
17 óra: Diósdi TC – ETO FC Győr
vasárnap játsszák:
13 óra: Puskás Akadémia FC II – Sárvár FC
15 óra: FC Ajka – Gyirmót FC II
Keleti-csoport
Szombaton játsszák:
17 óra: STC Salgótarján – Termálfürdő Tiszaújváros
17 óra: Monori SE – Putnok FC
17 óra: Rákosmente KSK – ESMTK
17 óra: FC Hatvan – Hajdúböszörményi TE
17 óra: REAC – Tállya KSE
vasárnap játsszák:
11 óra: Diósgyőri VTK II – Újpest FC II
17 óra: BKV Előre – Jászberényi FC
17 óra: Kazincbarcikai SC FC – DVSC-DEAC II
17 óra: Nyírbátori FC – MTK Budapest II
Közép-csoport
Szombaton játsszák:
17 óra: Dabas-Gyón FC – Dunaújváros
17 óra: Sport 36 Komlói Bányász – Méhkeréki SE
17 óra: Várfürdő-Gyulai Termál FC – Dunaharaszti MTK
17 óra: Szekszárdi UFC – Pénzügyőr SE
17 óra: Budafoki MTE – FC Dabas
17 óra: Mórahalom VSE – Pécsi MFC
vasárnap játsszák:
11 óra: Ferencvárosi TC II – Szigetszentmiklósi TK
17 óra: Szentlőrinc SE – Hódmezővásárhelyi FC
17 óra: Paksi FC II – Békéscsaba 1912 Előre II
Casillas csapattársa lehet.
Glázer Róbert tippjei alapján a hétvégén kiesik a Gyirmót és lemarad a Vasas. Előzetes.
Glázer Róbert tippjei alapján a hétvégén kiesik a Gyirmót és lemarad a Vasas. Előzetes.
A Real klasszis védőjét Kína és Olaszország után újabb kérővel hozták szóba.
Az MU utolsó két bajnokijára térhet vissza.
Kupakiesés, BL-búcsú, „csak” a bajnoki cím jöhet össze ebben a szezonban Ancelottival.