Nemzetközi foci

Fellainit három meccsre tiltották el

Az MU utolsó két bajnokijára térhet vissza a belga.

Csütörtök este játszották a Premier League 26. fordulójából elhalasztott Manchester City – Manchester United összecsapást. A találkozó – ahogy arról a Rangadó.hu is beszámolt – 0-0-lal végződött, de a nézők legalább egy igen érdekes piros lapot láthattak.

Ezt Marouane Fellaini gyűjtötte be 19 másodperccel azután, hogy megkapta első sárga lapját, és azért kapta, mert egy apróbb faultot követően lefejelte a hozzá ordítva érkező sértettet, Sergio Agüerót.

Bár a belga később percekig nem volt hajlandó elhagyni a gyepet, az FA ezért külön büntetést nem osztott – viszont Fellaini így sem úszta meg könnyen: a PL fegyelmi bizottsága három meccsre meszelte el. Mivel az idényből már csak öt bajnoki van hátra, mindez azt jelenti, hogy a játékost a United már csak az utolsó két körben vetheti be.

Ez volt a középpályás kilencedik sárgája és első piros lapja az idényben, ennél csak a watfordos Britos (8+2) és a bournemouthos Arter (10+1) áll rosszabbul ebben a mutatóban.

Az eset

Olvasói sztorik