Három légiós biztosan távozik a klubtól.
A francia klasszis öt évre, heti 280 ezer fontért írhat alá.
A Chelsea gólvágója elképesztő gázsit kaphat a Tiencsin Csüancsien együttesénél.
Gera Zoltán szerint az elmúlt mérkőzések sikerei erőt adtak a Ferencvárosnak.
„Voltak idők, amikor nem mutathattam meg, mire vagyok képes.”
A Pool számára egyáltalán nem teljesíthetetlen ez a feltétel.
12 meccs, 1 gól – ez Lafferty mérlege 2016-17-ben.
Az Ajax-támadó a kedvenc csapatában folytathatja pályafutását.
A magyar játékos az elődöntőben végig pályán volt.
Vinícius egyéni foglalkozásokra jár.
A tapasztalatlanság és a határozatlanság miatt veszített a francia csapat – vélik a játékosok.
Az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS) vitézkedő Sporting Kansas City magyar idő szerint csütörtök hajnalban hazai környezetben 2-0-s győzelmet aratott a New York Red Bulls játékosai felett a bajnokság kilencedik fordulójában, a hazaiak így a tabella élére álltak.
A Kansas magyar légiósa, Sallói Dániel a 92. percben csereként lépett pályára – ekkor már kialakult a 2-0-a végeredmény.
A Juventus 621 percet nem kapott gólt a BL-ben. Buffon: úgy kell védenem, ha visszavonulok, a drukkerek legyenek szomorúak.
Az olasz Juventus 2-0-ra nyert idegenben a Monaco ellen a Bajnokok Ligája elődöntőjének első meccsén. A torinói csapat kapusa, Gianluigi Buffon századik alkalommal lépett pályára az elitligában, ezek közül hatvanszor nem kapott gólt. És hogy mi kellett ehhez? Többek között az alábbi védés a 90. percben! Mindezt 39 évesen…
Gianluigi Buffon. The greatest. pic.twitter.com/FSUywCQTi5— Tarek Khatib (@ADP1113) 2017. május 3.
Gianluigi Buffon's Record in the Champions League:100 Matches60 Clean Sheets pic.twitter.com/UK2EVGItu8— WhoScored.com (@WhoScored) 2017. május 3.
Gianluigi Buffon's Champions League campaign:10 games 8 clean sheets 2 goals conceded He just gets better and better. pic.twitter.com/LcEnJoX8FZ— Squawka Football (@Squawka) 2017. május 3.
Szombaton kezdődik a jegyárusítás a június 5-ei Magyarország–Oroszország felkészülési mérkőzésre. A Groupama Arénában 20 óra 30 perckor kezdődő találkozó lesz a főpróba a nemzeti csapat június 9-ei, andorrai világbajnoki selejtezője előtt.
A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának tájékoztatása szerint a vb-házigazda elleni összecsapásra az első öt napban az MLSZ Szurkolói Klubjának tagjai válthatják meg jegyüket. A többiek május 11-étől vehetnek belépőt.
A mérkőzésre szóló jegyek a tétmeccseken megszokottnál kedvezőbb áron, elhelyezkedéstől függően 2000, 3000, 4500, 6000 és 7500 forintért válthatóak meg. A belépők – szurkolói kártyával – megvásárolhatóak a meccsjegy.mlsz.hu internetes oldalon, valamint személyesen a Ticket Express több mint 350 partnerirodájában.
Szurkolói kártya nélkül a Ticket Express két fővárosi irodájában, a Syma Csarnokban és a Bálnában lehet jegyet vásárolni.
A franciáknak is akadtak lehetőségei, de Buffon eszén nem sikerült túljárniuk.
A francia Monaco és az olasz Juventus csapott össze a Bajnokok Ligája elődöntőjének első meccsén. A vendégcsapat a 29. percben szerzett vezetést, majd ezt az 59. percben megduplázta.
David Villa hosszabbított a New York Cityvel.
Az NB II hétközi 33. fordulójának nyitómeccsén a listavezető Puskás Akadémia a Nyíregyháza Spartacust látta vendégül és győzte le 3-1-re. A felcsútiak hamar hátrányba kerültek, mivel a 3. percben egy szép támadás végén Rudolf Gergely passzát Takács Tamás lőtte a kapuba.
Nem késett azonban sokat a válasz, a középkezdéssel együtt öt érintés után Prosser kapásból bombázott Megyeri kapujának jobb alsó sarkába. Szenzációs gól volt, mutatjuk is
Lelátót neveznek el a Liverpool stadionjában a csapat egykori legendás labdarúgójáról, Kenny Dalglishról. Dalglish 1977-ben a Celticből igazolt a Mersey-parti együtteshez, amelynek színeiben 515 mérkőzésen 172 gólt szerzett 1990-es visszavonulásáig.
Két ízben volt a Liverpool szakvezetője is: 1985 és 1991 között – az első öt évben játékos-edzőként –, valamint 2011-12-ben. Többek között 8 bajnoki címet, 3 BEK-et, 2 FA Kupát, 5 Ligakupát és 1 Európai Szuperkupát ünnepelhetett az együttessel.
A klub bejelentése szerint a Centenary Stand elnevezésű lelátót idén, a Liverpool fennállásának 125. évfordulója alkalmából nevezik el a 66 esztendős Dalglishról.
Az Ajax 4-1-re verte a franciákat az elődöntő első mérkőzésén.
Az élmezőnyből nyert a Balmazújváros és a Kisvárda. Szegeden is zuhogott az eső, állt a játék, de végül befejezték a bajnokit.
A szokásos Mbappé-Falcao csatársorral támad a Monaco. BL-kezdők.
Az élmezőnyből nyert a Balmazújváros és a Kisvárda. Szegeden is zuhogott az eső, állt a játék, de végül befejezték a bajnokit.


