Nemzetközi foci

Vége sincs a szezonnak, máris kirakták csapatából a magyarok elveszejtőjét

12 meccs, 1 gól – ez Lafferty mérlege 2016-17-ben.

Ahhoz képest, hogy mennyire termeli a gólokat az észak-ír válogatottban Kyle Lafferty, bármelyik klubcsapatáról is legyen szó 2014 óta egyszerűen nem megy neki a játék.

A hórihorgas, 193 cm magas támadó két góllal is keserítette a magyar válogatottat a 2016-os Európa-bajnokság selejtezőin, de azért nemcsak mi jártunk rosszul: oda-vissza betalált Feröernek, duplázott a finnek ellen és Görögországban is ünnepelhetett. Bár az Eb-n már nem lőtt gólt, a 2018-as vb selejtezőit is pazarul kezdte, 5 meccsen 157 perc alatt már háromnál jár (igaz, ebből kettőt San Marinónak lőtt, a harmadikat pedig Azerbajdzsánnak).

A fentiek azt is jelentik, hogy Kyle Lafferty szó szerint több gólt lőtt 2014 óta a válogatottban, mint klubcsapataiban. 2014-15-ben és azóta megfordult a Birmingham Citynél, a Rizespornál és anyaklubja, a Norwich tartalékjai között is, a legtöbbet pedig a Norwich felnőttcsapatában húzta le, de 52 meccsen csak 6 gólt lőtt.

A mostani szezonban 45 bajnokiból 12 küldte pályára edzője (utoljára még március elején, azóta csak az észak-ír válogatottban játszott), egy találatnál jár és a Championship idei kiírásából egy meccs ugyan még hátra van (az már eldőlt, hogy a Norwich jövőre is a másodosztályban rúgja majd a bőrt), de a klub közleményében leszögezte: Lafferty az idény végén távozik a csapattól.

A hírhedt “retain list”-en, azaz az elbocsátott játékosok listáján ott van a korábbi tottenhames Sebastien Bassong, a 2010 óta kezdőnek számító kapus, John Ruddy és az egykori Rangers-sztár Steven Whittaker is, mellettük pedig Ryan Bennett, Michael Turner és Youssouf Mulumbu távozik a Norwichtól.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.