Andrea Poli lábában csaknem kétszáz Serie A-meccs van.
Leerdam először hagyja el hazáját.
Az Aston Villáé lehet a 36 éves bekk.
Camacho iránt érdeklődnek a rómaiak.
Miskolci siker az edzőmeccsen.
Reagáltak a Nemzeti Sport cikkére Angyalföldön.
Edzőmeccset játszott a DVSC és a Kisvárda.
A szerb védő 2010 után hagyhatja el a Manchester Cityt.
Eboué mellett egy korábbi Leverkusen-játékos is képben van a zöld-fehéreknél.
Július elsejétől él a szerződésük.
A Manchester United középpályása, a világ legdrágább játékosa, Paul Pogba meglehetősen szegény családból származik, és jelenlegi, heti 290 ezer fontos fizetése ellenére sem felejtette el a gyökereit. Miután betört a Manchester United fiatal csapatába, Pogba olyan bért kapott, amelyet előzőleg még soha nem tapasztalt, és elhatározta, hogy megajándékozza magát két drága Louboutins cipővel.
– Erre egész életemben emlékezni fogok. 18 vagy 19 éves lehettem, amikor megvettem az első két pár Louboutins cipőmet. Mindkét pár fehér volt. Ezután egy hónapig nem mentem sehova, nem vettem semmit, le voltam sokkolva. Azt mondtam, hogy soha többet nem fogok Louboutins cipőt venni – mondta Pogba az Esquire-nek adott interjújában.
– Ez vicces volt, de amikor az emberek szűkösen élnek, akkor megtudják az értékét, és egy kicsit fura volt számomra. Úgy éreztem, hogy ez rengeteg pénz volt egy pár cipőért. Viszont az élet gyorsan halad, olyanokat kell tennünk, amelyek élvezetet adnak számunkra, de nem szabad megfeledkeznünk a többi emberről sem – tette hozzá a klasszis, akinek a féltve őrzött cipőit ellopták, amikor a Juventusban játszott.
– Kiraboltak Olaszországban és elvitték a cipőimet is. Tehát üzenném a srácnak, aki kirabolt, hogy kérem juttassa vissza nekem őket! Nagyon fontosak számomra. A többit megtarthatja, csak a cipőimet kérem vissza – nyilatkozta Pogba.
Harmadikként zárt a Mészöly-csapat a felkészülési tornán.
A Besiktas megadja azt Pepének, amit a PSG nem.
Az NB III-ban szereplő STC Salgótarján hivatalos honlapján jelentette be, hogy a következő idényben már Zoran Kuntics irányítja a csapatot.
A korábbi Fradi-kedvenc Bari Jenőt váltja a vezetőedzői poszton, akinek munkájával elégedett volt a vezetés, de nincs A-licence, így mostantól nem töltheti be ebben az osztályban ezt a pozíciót.
Begovicot pótolja az argentin.
Többen is távoztak közben a klubtól.
Angol újságírók beszélgettek labdarúgásunk történelméről.
Két NB I-es és egy NB II-es csapat versengett a serlegért a szombathelyi felkészülési tornán.
Szalai Attila hároméves szerződést írt alá.
Nem tévedés, 2026-ig hosszabbított hosszabbított a madridiak huszonkét esztendős játékosa.