Nemzetközi foci

A BL-negyeddöntős Málaga egyik utolsó mohikánját viheti a Lazio

Camacho iránt érdeklődnek a rómaiak.

Váratlanul futott fel a 2010-es évek elején a Málaga CF, amely mögé gazdag befektetők álltak. A klub azonban a fellángolás óta nem tudta stabilizálni helyét a legjobbak között és mindössze egy BL-negyeddöntőt tud felmutatni, amire 2012-13-ban került sor.

A csapatban, amely mostanság a középszerbe kezdett el fulladni, már csak néhány mohikán van az öt évvel ezelőtti együttesből. Közéjük tartozik például Ignacio Camacho.

A 27 éves középpályás azóta is fix kezdőnek számít a spanyoloknál, de most távozhat: a Lazio érdeklődik iránta – írja a Corriere dello Sport.

Camacho kivásárlási ára 18 millió euró, ami elég vonzó a Laziónak ahhoz, hogy megfontolják, hogy ajánlatot tegyenek érte – a két csapat pedig hamarosan felkészülési találkozót vív egymással, ahol tisztázhatják a részleteket.

Mivel a Lazio középpályása, Lucas Biglia szerződése hamarosan lejár, a Milan pedig nem volt hajlandó 25 millió eurót adni érte, a rómaiak kénytelenek utánpótlás után nézni – ő lehet Camacho.

Az Atlético Madrid akadémiájáról 2011-ben 1,5 millió euróért igazolt játékos négy gólt lőtt és két gólpasszt adott 35 bajnokin a 2016-17-es idényben.

Olvasói sztorik