NB I

Négy perc alatt hármat lőtt szlovák ellenfelének a Diósgyőr

Miskolci siker az edzőmeccsen.

Nemzetközi felkészülési mérkőzés

Diósgyőri VTK – 1. FC Tatran Presov 4-2 (0-0)
DVTK-edzőközpont, játékvezető: Nagy R.
DVTK: Rados (Bukrán, a szünetben) – Eperjesi (Nagy T., a szünetben), Karan (Tucsa, a szünetben), Tamás M. (Kitl, a szünetben), Forgács – Vela (Ternován, a szünetben), Busai (Nono, a szünetben), Lipták, Fülöp I. (Oláh B., a szünetben) – Ugrai (Makrai, a szünetben), Szarka (Bacsa, a szünetben). Vezetőedző: Bódog Tamás
Gólszerzők: Bacsa (46.), Lipták (67.), Makrai (69.), Oláh B. (71.), illetve Streno (50.), Kralovic (85.)

A Diósgyőr a szlovák Tatran Presovot fogadta felkészülési mérkőzésen.

A találkozó elején a DVTK volt kezdeményezőbb, majd egy kontra végén Rados ölelte magához a labdát. A szlovákok is éledeztek, de a gólhoz a miskolciak jártak közelebb az első negyvenöt percben: Tamás Márk a 36. minutumban egy szöglet után a kapufára fejelte a labdát.

A második félidőt góllal indította a Diósgyőr: Bacsa vette be a szlovákok kapuját. Az előny négy percig tartott, egy beadásból ugyanis Streno volt eredményes (1-1). A mérkőzést a DVTK végül négy perc alatt „lerendezte”: a 67. és a 71. perc között sorrendben Lipták, Makrai és Oláh volt eredményes, ezzel már 4-1-re vezettek a házigazdák.

Magabiztos előnyéből két gólt megtartott a Bódog-csapat: Kralovic a hajrában még szépített, így 4-2-re nyert a Diósgyőr.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik