Ronaldinho, Verón, Terry, Cannavaro, Müller és Van Nistelrooy is szerepel a magyar középpályás mellett.
Végül 4-1-re verték edzőmeccsen az NB II-es Szolnoki MÁV-ot.
A másodosztályú rajtra készülő Kazincbarcikát fogadta az élvonalba feljutó együttes.
Gyűjtőcikkünkben az összes másodosztályú edzőmeccs eredménye megtalálható.
Nico Schulz a Borussia Mönchengladbach után a Hoffenheimnél folytatja.
A Depor játékosáért a magyar klub is érdeklődik, de rajta kívül is temérdek kérője akad egy spanyol lap szerint.
A Rangadó.hu minden héten jelentkezik légióskörkép rovatával, amelyben a külföldön szereplő honfitársaink teljesítményét összegezzük.
A magyar válogatott védőjével, Guzmics Richárddal a kezdőben felálló Jenpien Funde hazai pályán 0-0-s félidő után nagyon simán, 4-0-ra kikapott a Csungking Lifan ellen a kínai Szuperliga 16. fordulójában. A védő mind a 90 percet a pályán töltötte. Guzmicsék az utolsó előtti, 15. helyen állnak a tabellán.
A dél-koreai élvonal 19. fordulójában a Csonnam Dragons a 94. percig vezetett a Pohang vendégeként, ám a hazaiak egyenlítettek, így 1-1-gyel ért véget a meccs. A tabella nyolcadik helyén álló Csonnamban a támadó Feczesin Róbert végig a pályán volt.
Neto 2021-ig írt alá a spanyol csapatnál.
Megírtuk: az NB I-es rajtra készülő Haladás pénteken 1-1-es döntetlent játszott az osztrák élvonalbeli Mattersburggal. Íme a gólok!
Két felkészülési mérkőzést játszik ma – egy héttel a bajnoki rajt előtt – a DVSC: 16 órától a Szeged 2011-et látják vendégül Pallagon, míg 18 órakor a Nagyerdei Stadionban a román élvonalban szereplő Temesvári ACS Poli lesz az ellenfél. Utóbbi találkozót az A2-es szektorból nézhetik meg a kilátogató szurkolók.
A klubhonlap tájékoztatása szerint az már biztos, hogy Könyves Norbert és Ioan Filip egyik mérkőzésen sem lép pályára. Mindketten kisebb sérüléssel bajlódnak, hétfőtől végezhetnek ismét teljes értékű munkát.
Neves klubbal játszhatja az új stadion első meccsét a Haladás a Rohonci úton.
Orvosi vár a játékosra, és aláír.
A 29 éves játékost napokon belül bejelentheti a borsodi együttes.
Megírtuk: a Dárdai Pál vezette Hertha BSC a szintén német, alacsonyabb osztályú Oranienburg vendége volt az első nyári edzőmeccsén. Ifjabb Dárdai Pál is a kezdőben kapott helyet, és meg is hálálta édesapja bizalmát: a 26. percben az ő góljával szerzett vezetést a Hertha. A német U-válogatott játékost a szünetben cserélte le apja; a Hertha végül 2-0-ra nyert. Mutatjuk a gólt videón
Lukaku után újabb nagy név érkezhet Manchesterbe.
G. Bíró Gergő és Majoros Szabolcs is profi szerződést kapott.
A másodosztályú együttesek többsége is pályára lép a nap folyamán.
Véget ért az ausztriai edzőtábor.
Johnson Kendrick Costa brutális gyilkosság áldozata lett.
Az ETO FC Győr az angol másodosztályban szereplő Barnsleyval találkozott Telkiben, és Beliczky góljával 1-0-s győzelmet aratott a két csapat felkészülési mérkőzésén.
Nemzetközi felkészülési mérkőzés
ETO FC Győr – Barnsley FC 1-0 (0-0)
Gólszerző: Beliczky (82.)
Pénteki második edzőmeccsét a Mattersburggal játszotta a Mészöly-csapat.
George F. Hemingway, a vezetőedző és a játékosok is megjelentek a sajtótájékoztatón.