Futsal

Legyőzte a rákot a Berettyóújfalu új játékosa

Spanyolországból igazolt az MVFC.

A futsal NB I-ben legutóbb bronzérmes MVFC Berettyóújfalu szerződtette a spanyol Javi Sanchezt. A játékos szülővárosában, Córdobában kezdett futsalozni, ahonnan 17 éves korában Leónba került. Tizenkilenc évesen egy súlyos betegséget, nyirokcsomó rákot diagnosztizáltak nála, ami miatt ideiglenesen abba kellett hagynia a karrierjét. Két évig tartott a teljes felépülés, folytathatta a játékot. Az UMA Antequera csapatával a másodosztály megnyerése után az élvonalban bizonyíthatott, ahol 13 gólt szerzett a 2015-2016-os szezonban. Az elmúlt bajnoki évben a Real Betis csapatát erősítette – írja az mvfc.hu. Javi Sanchez a vezetőedző, Sergio Mullor ajánlására került a csapathoz.

– Javi Sanchez jó képességekkel megáldott játékos, gyors, technikás és mozgékony a széleken. Védekezésben azt a stílust képviseli, amit én is szeretek, okosan játszik és jó labdaszerzésben egészen mélyen az ellenfél térfelén is. A szurkolók is minden bizonnyal kedvelni fogják őt és szeretik majd a játékát, érkezésével mindenképpen erősödtünk – mondta Sergio Mullor.

– Nagy izgatottsággal várom ezt az új kihívást. Attól a pillanattól kezdve, hogy az ügynököm szólt a lehetőségről és beszéltem Sergióval is, nagyon jó érzéseim voltak a projekttel kapcsolatban. Ez az első alkalom, hogy Spanyolországon kívül játszom és reményeim szerint tudok majd építkezni abból, ami történni fog körülöttem. Az első naptól kezdve keményen fogok dolgozni, hogy a csapat elérhesse céljait a következő szezonban – fogalmazott Javi Sanchez.

Olvasói sztorik