Futsal

A Berettyóújfalu sima sikere

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Mezei-Vill FC Berettyóújfalu hazai pályán magabiztos, 6-1-es sikert aratott a Rubeola FC Csömör ellen a teremlabdarúgó NB I alapszakaszának hatodik fordulójában.

A mérkőzés berettyóújfalui szemszögből tökéletesen kezdődött. A második percben Szécsi Barna, majd rá egy percre Rábl János vette be a vendégek kapuját. Ezt követően kicsit enyhült a hazaiak nyomása, amelyet Szabó Péter sérülése is nagyban befolyásolhatott – tudósít a berettyohir.hu.

A csömöriek ugyan lelkiismeretesen támadtak, ám akcióikból hiányzott az átütőerő, így igazi veszélyt nem igen jelentettek Tihanyi Csaba kapujára. Az MVFC kontrái viszont többször is gólhelyzetet eredményeztek. A következő hazai gól mégsem egy ilyen akcióból esett, a 12. percben a felállt védelmet sikerült mattolni Nagy István főszereplésével. A félidő vége előtt még Rábl János is betalált, a pihenőre így már négygólos előnnyel mehettek a hajdúságiak.

A második játékrész jobbára mezőnyjátékot hozott, a kapuk csak ritkán kerültek veszélybe. A vendégek a 28. percben egy szögből lőtt góllal szépítettek. Négy percre rá Szécsi egy jól helyezett lövéssel volt eredményes. A hatodik hazai találatot Gál István szerezte, amellyel beállította a 6-1-es végeredményt.

Bár a mérkőzés második félidejében némi fáradtságot lehetett észrevenni a Mezei-Vill FC játékosain, ettől függetlenül a hazaiak vezetése egy percig sem forgott veszélyben, győzelmük teljesen megérdemelt.

– Elégedett vagyok, ma este egy jó csapat ellen tudtunk magabiztos győzelmet aratni – értékelt Turzó József, a Berettyóújfalu edzője. – Összeszedetten játszottunk, sikerült megvalósítanunk a megbeszélt taktikai elemeket. Ilyenkor öröm edzőnek lenni. A második játékrészben egy kicsit fáradtabban mozogtunk, ami érthető, hiszen a sérülések miatt hat mezőnyjátékossal kellett végigjátszanunk a mérkőzést.

– Az első félidőben bosszantó hibákat követtünk el, gólokat ajándékoztunk a hazaiaknak – mondta Takó Csaba, a Rubeola FC Csömör edzője. – A második játékrészben sikerült rendeznünk a sorainkat, ám a mai játékunk így sem volt méltó az idén nyújtott teljesítményünkhöz.

Teremlabdarúgó NB I, alapszakasz, 6. forduló

Mezei-Vill FC Berettyóújfalu – Rubeola FC Csömör 6-1 (4-0)

Gólszerzők: Szécsi (2., 37.), Rábl (3., 16.), Nagy I. (12.), Gál I. (37.), illetve Tvaruska (28.)

Olvasói sztorik