NB II

Ha nem lesz pénz, biztos a kiesés

Beköszöntöttek a végnapok Kaposvár: nincs pénz, távozhat Illés János ügyvezető.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Hétfőn Kaposvár polgármestere, Szita Károly találkozott Rajczi Péterrel, az NB II-es meghatározó játékosával, és Kárpáti Zoltánnal, a baráti kör elnökével, akik az önkormányzat segítségét kérték a nehéz helyzetbe került klub megmentése érdekében. Ezután a városvezető a Facebookon azt írta, távozniuk kell azoknak, akik ebbe a helyzetbe hozták a klubot. „Távozniuk kell akkor is, ha Kaposvár a csapat mellé tud állni, és akkor is, ha nem. Kétségtelenül vannak érdemeik a jelenlegi klubvezetőknek, hiszen tíz éven át az NB I-ben tartották csapatunkat, de a mostani helyzet kialakulásáért is egyértelműen felelősek. Nem lehet a várost, a szurkolókat és az utánpótlást ilyen helyzet elé állítani.”

Illés János ügyvezető a sonline.hu oldalon elmondta, hogy szerdán reagál a polgármesteri felszólításra.

– Nem akarok elébe menni a dolgoknak, érdemben szerdán foglalkozom az üggyel – felelte Illés János. – Nyilván magamra vettem, hiszen részben rólam szól. Ám eddig is egyedül én voltam, aki részt vállalt a felelősségből, nem tette ezt meg sem edző, sem játékos, sem más.

A játékosok meglehetősen vegyes érzelmekkel várják az NB II tavaszi szezonjának pénteki rajtját, amikor elvileg Csákváron lépnek pályára. Illés János szerint ugyanis bizonyosan kiáll a mérkőzésre a csapat, amelynek tagjai hosszú hónapok óta várnak járandóságukra. Újabb ígéretet kaptak, hogy szerdán hozzájutnak egyhavi fizetésükhöz, más kérdés, hogy öltözői források alapján három-hét havi pénzzel tartoznak nekik, illetve a csapat mellett dolgozóknak is, ők ötvenezer forintot kaptak amolyan vészmegoldásként.

– Várunk a pénzünkre, ígéretet tényleg kaptunk a klubtól, hétfőn a városházán viszont erre nem mondott senki semmit. Az viszont borítékolható, ha jövő hét elejéig nem lesz pénz, négy-öt játékos elhagyja a csapatot, és akkor biztos a kiesés – mondta kedden Rajczi Péter.

Pénz hiányában persze az is kérdés, egyáltalán be tudja-e fejezni majd a szezont a csapat. Illés János optimista, úgy vélte nemhogy végigjátsszák a bajnokságot, de bent is maradnak. Ehhez viszont pénzre, méghozzá sok pénzre lenne szükség. Konkrét összeget nem mondott, de kijelentette: a tartozásállomány mindenki előtt ismert, hiszen amikor december elején Sólyom Sándor, mint befektetőjelölt feltűnt a csapat mellett, pontos kimutatást készítettek. Az akkori tartozások érdemben nem nagyon csökkenhettek, ugyanis a Puebla Kft. ügyvezetője – akit nemrégiben nem jogerősen három év börtönre ítéltek pénzmosás miatt, majd ezután különféle támadásokra hivatkozva elköszönt a Rákóczitól… – mindössze kilencmillió forintot fordított a csapatra.

Viszont akár több tízmillió forintba kerülhet, hogy Sólyom Sándor lecserélte az edzői stábot, amelynek tagjait természetesen ki kell majd fizetnie a klubnak. Nem véletlen, hogy a Puebla Kft. ügyvezetőjének kaposvári regnálásával kapcsolatban általános vélemény: több kárt okozott, mint hasznot – írja a sonline.hu.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik