NB II

Stadionengedély sem volt

Ha a csapat nem a sztrájk mellett dönt, akkor sem játszhatott volna a Videoton ellen.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Továbbra is áll a bál a Dunakanyar-Vác csapatánál. A régi és az új tulajdonos még mindig nem egyezett meg, így tovább dúl a Héger–Marshall háború a másodosztályú klubért. Az egyik játékos azt is kijelentette korábban, hogy amíg Héger Józsefnek köze van az együtteshez, addig a csapat nem lép pályára. Szombaton a Videoton elleni Magyar Kupa-mérkőzésen ez meg is történt, a labdarúgók sztrájkoltak, a találkozó elmaradt. Akkor sem biztos, hogy lett volna játék, ha a futballisták úgy döntenek, hogy szerepelnek, hiszen a stadion használatára nem volt engedélyük, illetve Rusvay Gergely csapatkapitánytól azt is megtudtuk, hogy jelenleg 14 fős kerettel készülnek, amelynek a fele sérüléssel bajlódik.

A 34 éves középpályás a Rangadó.hu érdeklődésére azt is elárulta, hogy egyelőre semmilyen változást nem tapasztaltak a sztrájk óta.

– Nem tudom, hogy Héger József meggondolja-e magát, mert ha esetleg igen, és megegyezik valahogy az angol tulajjal, akkor talán még van néhány százalék esély arra, hogy valamilyen pozitív változás történjen. Kedden van az MLSZ licencelbíráló bizottságának ülése, szerintem ma nagyon sok minden eldől.

– Pályára lépnek szerdán a Videoton ellen?
– Jelen állás szerint nem. Véleményem szerint nem is engednék, szerintem kizárnak minket a kupából. Ez csak az én magánvéleményem, ma születik meg a határozat, gondolom, jövő hétre fognak minket beidézni fegyelmi tárgyalásra.

– Mi igaz abból, hogy nem akarnak játszani a tavasszal?
– Mindenki akar játszani. Nálunk, játékosoknál jobban senki nem akar futballozni. Egyszerűen azonban annyira ellehetetlenítették ezt az egész helyzetet, hogy így nehéz. Mi szeretnénk játszani, és mi lennénk a legboldogabbak, ha valamilyen pozitív előrelépés történne már.

– A sok távozó miatt egyáltalán ki tudnának állni tizenegyen?
– Azt hiszem, hogy jelenleg tizennégyen vagyunk, de ebből is rengeteg a sérült, nekem is torokgyulladásom van. A tizennégyes keretből heten-nyolcan biztosan harcképtelenek vagyunk, úgyhogy igazándiból nehéz is lenne kiállni holnap.

Kíváncsiak voltunk, hogy John P. Marshall mit szólt a sztrájkhoz, ezért a Rangadó.hu az ügy kapcsán megkereste Féderer Andreát, az angol tulajdonos magyarországi sajtómegbízottját, aki elmondta, ha a váci játékosok pályára akartak volna lépni, akkor sem lett volna mérkőzés, mivel a klub nem rendelkezett stadionhasználati engedéllyel, amiért abszolút Héger József és cége a felelős.

– Nagyon fontos szerintem tisztázni a szombati mérkőzéssel kapcsolatban, hogy igazából stadionengedély sem volt, tehát ez első körben a városnak a hatásköre – magyarázta Féderer Andrea. – A lényeg, hogy nem volt stadionhasználati engedély, se mentő, semmi nem volt kint. Ha a játékosok akartak volna játszani, akkor sem tudtak volna pályára lépni. Annak kapcsán pedig, hogy a találkozó nem történt meg, az MLSZ licencvizsgálatot rendelt el, ami a keddi napon zajlik. Erről az előző, magát még mindig tulajdonosnak tituláló Héger József tudna bővebb tájékoztatást adni, ugyanis az ő cégénél folyik a vizsgálat.

Megkerestük a váci ügyvezetőt, Marczi Tibort is, akit arról kérdeztük, mit szóltak a játékosok szombati sztrájkjához, illetve arról is faggattuk, hogy mi a helyzet a stadionhasználati engedéllyel.

– Nyilvánvalóan nem örülünk annak, hogy nem állt ki a csapat, nem gondolom, hogy nekik ezzel a mizériával kellene foglalkozniuk. Készülünk a szerdai meccsre, reméljük, hogy a labdarúgók jobb belátásra térnek, és lesz mérkőzés. Természetesen küldtünk egy levelet a játékosoknak, hogy tájékoztassanak minket az okokról, amiért nem léptek pályára.

– Mi a helyzet azzal, hogy a klubnak stadionhasználati engedélye sem volt, tehát ha a játékosok akartak volna, akkor sem léphettek volna pályára?
– Azért ez nem egészen így volt, ugyanis a mérkőzés előtt felajánlottuk, hogy kifizetjük ezt a díjat, de akkor már nem fogadták el tőlem a pénzt. A város a pályát bérbe kívánta adni nekünk, de elvileg azért nem fogadták el tőlünk az összeget, mert egy óra alatt nem tudták volna elvégezni a szükséges előkészületeket. A játékvezetők egy órával előtte már mondták, hogy lesz mérkőzés.

Újabb levelet küldtek

A vezetőség minden szükséges lépést megtesz annak érdekében, hogy a visszavágó máshogy alakuljon, mint a székesfehérváriak vendégjátéka, valamint bízik abban, hogy a játékosok újra magukhoz ragadják a lehetőséget és élnek is vele – ez áll a Dunakanyar-Vác Labdarúgó Kft. honlapján megjelent közleményben. A cikk egy levélről is említést tesz, amit dr. Varga Balázs küldött a játékosoknak tájékoztatásul, hogy ismételt pályára nem lépésük esetén, szerződésük megszegésének a fegyelmi szabályzatban foglaltak szerint milyen következményei lehetnek, mind rájuk, játékosokra, mint pedig a klubra nézve.

Hétfői hír az MLSZ-ből

A szövetség versenybizottságának versenybiztosa tárgyalás mellőzésével megtartott versenyügyi eljárás során megvizsgálta a 2013. február 23-ra kiírt Dunakanyar-Vác – Videoton FC Magyar Kupa-mérkőzés elmaradásának körülményeit. A versenybizottság a versenyszabályzat 57.§ (2) pontja alapján a következő határozatot hozta: a mérkőzés elmaradásában megállapítja a Dunakanyar-Vác Labdarúgó Kft. sportszervezet versenyügyi felelősségét és az iratok egyidejű megküldésével erről értesíti a fegyelmi bizottságot.

Olvasói sztorik