NB II

A bajnokság megnyerésében is hisznek

A pénteki szerződés-aláírás lezárja a hosszú tárgyalássorozatot Vácott.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Szerdán szurkolói ankétot tartott az NB II Keleti-csoportjában szereplő Dunakanyar-Vác. Elsőként Bodonyi Béla sportigazgató köszöntötte a jelenlévőket, méltatta a bajnoki idénynyitón, Kazincbarcikán elért 3-1-es sikert, majd bemutatta a szurkolóknak az újonnan igazolt játékosokat, illetve Mózner János vezetőedzőt. Az újak közül jelen volt Petrezselyem Tamás, Gulyás Máté és Farkas Péter, míg a régiek közül Rusvay Gergely, Palásthy Dávid, Palásthy Norbert és Berki István – áll a klub honlapján.

Ezután elhangzott, hogy az idei cél egy váci kötődésű játékosokra és szakemberekre támaszkodó csapat szerepeltetése, amelynek mindenképpen biztosítania kell a helyét a jövő évi egycsoportos másodosztály mezőnyében. Ennek érdekében az első öt hely valamelyikén kell végezni.

Berki Krisztián, az új többségi tulajdonos képviseletében elmondta, hogy már tavasszal elkezdődtek az egyeztetések a futball kft. megvételéről, és pénteken 14 órakor végre aláírásra kerül az angol befektető és a felnőtt csapatot versenyeztető Dunakanyar-Vác Labdarúgó Kft. között az az együttműködési megállapodás, amely lezárja a hosszú tárgyalássorozatot. Az új menedzsment összeállt, és angol mintára elkülönítik a szakmai és a pénzügyi vonalat, így mindenkinek meglesz a pontos, jól körülhatárolt feladata.

A szurkolói ankét végén a jelenlévő játékosok újságírói kérdésre az év végi helyezést tippelték meg; a legtöbben az első háromba várják a csapatot, de voltak, akik a bajnokság megnyerésében is hisznek.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik