NB I

Szentes egyszer már megúszott egy 0-7-et

A Fradinak volt 8-0-s és 11-2-es zakója is; a máig fennálló 20-0-s rekord már több mint száz éves.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Nagy az elkeseredettség Szombathelyen, hiszen gyengére sikeredett őszi szereplés után a tavaszt egész tűrhetően kezdte a Haladás, amely elmozdult a kiesőhelyről. Igen ám, de a Honvéd elleni, hazai vereséget a Videoton elleni kiütéses, 7-0-s kudarc követte, ezért ismét a kiesés réme fenyegeti a csapatot. Az egyik kulcsember, Halmosi Péter sérülés miatt kivált az együttesből, Leandro Martínezt kiállították, Szentes Lázár vezetőedzőt elküldték a kispadtól – mondják azok, akik mentséget keresnek a játékosok számára.

Hogy házon belül miként fognak elszámolni teljesítményükkel a szombathelyiek, egyelőre nem tudjuk, az viszont tény, hogy a magyar élvonal történelemkönyvéből már kitörölhetetlen a vasárnapi eredményük. A mostani szezonban a Debrecen–Nyíregyháza 5-0, a Pápa–Videoton 0-5 és a Videoton–MTK 5-0 volt a legnagyobb különbségű mérkőzés, de mostantól a Videoton–Haladás 7-0 számít annak.

Persze, szó sincs róla, hogy bármelyik rekordot is veszélyeztetné ez az eredmény. A Ferencvárosi TC például 8-0-s vereséget szenvedett a Budapesti TC elleni meccsen – mindez a legelső bajnokságban, 1901-ben történt. A Fradi legnagyobb zakóját (11-2) egyébként az MTK szabta rá az 1924–1925-ös idényben. A máig fennálló rekord a megdönthetetlennek tűnő Typographia SC – MAC 20-0, amelyet az 1907–1908-as szezonban jegyeztek fel.

Persze, nem csak a hőskorban játszottak nagy gólkülönbségű meccseket az NB I-ben, hanem az elmúlt húsz évben is. A legtöbb gólt a Csepel SC lőtte, méghozzá 1996-ban, a Békéscsabai Előre elleni 9-1-es találkozón. A viharsarkiak egy szezonnal később is beleszaladtak a késbe, akkor 8-0-ra kaptak ki Debrecenben, és a Videoton–Tiszakécske meccs is ilyen végeredményt hozott. Az 1999–2000-es bajnokságban a Ferencváros büszkélkedhetett egy nagy kiütéssel: 8-0 a Vác ellen.

Az elmúlt tíz évben egyik csapat sem jutott nyolc gólig, a rekord a 7-0 volt, ilyen végeredmény viszont hat alkalommal is született. Érdekesség, hogy az esetek fele a Videotonhoz kötődik: 2007-ben a Tatabányát, 2011-ben a Siófokot, most pedig a Haladás verték héttel. A szombathelyiek számára ismerős lehet a 0-7, hiszen legutóbb ősi riválisuk, a Zalaegerszeg otthonában kaptak ilyen zakót, 2004-ben.

A Haladás számára nem valami jó előjel, hogy az említett vesztesek (Békéscsaba, Tiszakécske, Siófok, Tatabánya, Vác) a nagy zakó után szinte azonnal eltűntek az élvonalból. Kivétel nélkül.

Bár kiütötték a Lombardot, Szentes Lázár maradhat

A hírek szerint nem okozott földindulást Pápán, hogy a Lombard FC szombaton a Hidegkuti Nándor Stadionban szégyenteljes, 7-0-s vereséget szenvedett. Szemán György, a pápai csapat klubigazgatója érdeklődésünkre elmondta, hogy a súlyos kudarc ellenére sem váltják le Szentes Lázár szakmai igazgatót – írta 2005 októberében a Nemzeti Sport. Micsoda kísérteties hasonlóság… Nem mellesleg Szentes egy hónappal később, 2005 novemberében önként távozott Pápáról.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik