NB I

Csattanós választ adtak

Mátyus János úgy érzi, a paksi mentalitásukkal nem lehetnek kiesési gondjaik tavasszal.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Őszről halasztott meccset szeretett volna a téli átigazolási piacon történt mozgások miatt halasztani a Nyíregyháza Spartacus az NB I-ben, de ezt az MLSZ nem engedélyezte, így a mezőnyben kapusok is pályára léptek a játékoshiány miatt. Mátyus János, az angolul is üzenő vezetőedző a DigiSport televízió reggeli adásának vendége volt a Honvéd elleni tavaszkezdet előtt.

– A paksi meccs után felvetődhet a kérdés, hogy hány kapussal kezd a Honvéd ellen?
– Egy kapussal fogok kezdeni – kezdte mosolyogva Mátyus János. – Szombaton különleges mérkőzés volt, de az már elmúlt, most a Honvéd elleni meccsre készülünk. Vérbeli kiesési rangadóról van szó, minden mozdulatnak lesz jelentősége, de a pályán csak egy kapusom lesz.

– Humorát megcsillogtatva a mérkőzés hajrájában egy másik kapust is pályára küldött mezőnyben. Arra próbált ezzel utalni, hogy bohózattá válhatott volna a mérkőzés azzal, hogy nem engedélyezték a halasztást?
– Valóban szeretem a humort, de erről szó sincs. Abban a pillanatban egyetlen cserejátékosom maradt a kispadon. Az eredmény számunkra kedvező volt, hátravolt még két perc, és így döntöttem. Beküldtem a kapust, mert őszintén megmondom, hogy időt szerettem volna húzni. Nem vicceltem, hanem szerintem az volt a megfelelő megoldás.

– Az MLSZ döntése egyébként mennyire borította ki, mennyire érezte jogosnak?
– Olyan médiafelhajtás volt a meccs körül az elmúlt héten, hogy elmondtam erről mindent. Kiborított persze, mert igazságtalannak éreztem, de elmúlt a dolog. A mérkőzést lehoztuk becsülettel, egy pontot szereztünk, és maximálisan elégedett vagyok a csapatommal.

– Kinek üzent angolul a találkozó után?
– Nagyon kihangsúlyozta a média, amit mondtam a sajtótájékoztatón. Akinek mondtam, az tudja. Aki ismer, az nem tudja rám fogni, hogy nem vagyok egyenes ember. Jelen pillanatban azonban maradjunk annyiban, hogy akinek címeztem, az tudja, mire gondolok. Nyilván nem beszélek mellé, még a múltkori meccsről van egy picikét szó, hiszen volt egy ember, akinek óriási szerepe volt abban, hogy nem tudtunk játszani az új játékosainkkal.

– Az biztos, hogy a Paks ellen a legjobb választ adták. Mi hozta meg a sikert?
– Lehet beszélni MLSZ-ről, többi csapatról, de a paksiak sportszerűségét nagyon köszönjük. Ők készen álltak arra, hogy máskor játsszunk, nem rajtuk múlott. Lehet siránkozni, lehet mellébeszélni és lehet kifogásokat keresni, de mi csattanós választ adtunk, hogy igenis jó hozzáállással, jó mentalitással, szenvedéllyel és küzdeni tudással a különbségek eltüntethetőek a pályán. Megtettünk minden tőlünk telhetőt, és nagyon büszke vagyok a csapatomra.

– Ebben a döntetlenben benne volt a „csak azért is”?
– A pályán lévő tizenegy-tizennégy játékos kiadta magából az adott napon benne lévő maximumot. Én akkor vagyok boldog, ha eredménytől függetlenül ez így van, nekem vezetőedzőként ez tökéletesen elég. Ez most egy pontra volt elég, de ha így, ilyen hozzáállással tudunk játszani a tavasszal, akkor szerintem nem lehetnek kiesési gondjaink.

– Törtei Tamás sérülten játszott, Vámos Márk a kórház helyett utazott el a csapattal. A szombaton pályára lépő játékosok bejátszották magukat a csapatba a tavaszra?
– Egészen szürreális dolgok is voltak a múlt héten. Vámos Márk ki volt írva csütörtökön műtétre, szinte a műtőasztalról szállt le, és remek teljesítményt nyújtott. Törtei egy kisebb húzódással játszott, máskor nem is engedném, hogy egy ilyen sérüléssel pályára lépjen, de ő vállalta és szögletből gólt szerzett. Ezek a játékosok megmutatták, hogy bármilyen körülmények között – bármennyire is jó nevű légiósok jöttek hozzánk – rájuk is mindenképpen lehet számítani a tavasszal.

– A fiatalok is ebbe a kategóriába tartozhatnak a tavaszi menetelés során?
– Nekem mindenképp filozófiám lenne, hogy az adott csapatomnál helyi kötődésű, fiatal játékosokat építsek be a csapatba. Most ez kényszerből alakult így, ha teljes kerettel mehettünk volna, akkor egyértelműen nem játszottak volna ezek a fiatalok. Ez azonban jó lecke volt mindannyiunk számára, hogy lehet rájuk is számítani. Fogom őket figyelni, fogok meccsre járni, minden nap két ifista velünk fog edzeni egész tavasszal, akiket persze cserélgetünk.

– A Honvéd ellen a téli igazolások közül mindenki bevethető már?
– Persze, ők azért jöttek, hogy játszanak. Most már semmi nem állhat annak útjába, hogy megmutassák magukat. Azt gondolom, ők profi játékosok, átérzik, hogy miről van szó. Elmondtam az öltözőben angolul is, hogy mi történt az előző meccsünkkel kapcsolatban, hogy megértsék ők is. Döbbenten álltak az események előtt, de azt hiszem és remélem, hogy ez csak pozitív energiákat szabadít fel bennük. A hercehurca nélkül is azt kell bizonyítaniuk a légiósoknak, hogy jobbak, mint akik korábban nálunk játszottak.

– Mennyivel lett erősebb a Nyíregyháza kerete?
– Voltam légiós játékosként, és esélyem sem lett volna játszani, ha nem lettem volna jobb az adott országbeli játékosnál. Ezt én is így gondolom, jött hozzánk nyolc új játékos, és úgy érzem, hogy kivétel nélkül mindegyikük erősítés. Ha azonban azt érzem, hogy az adott napon nem jobbak, mint a magyar játékosok, akkor magyar fog játszani. Ha hezitálnék, hogy ez vagy az, az már régen rossz, és akkor a magyar fog játszani. Meggyőződésem, hogy minőségi játékosokat tudtunk igazolni, és már csak néhány napot kell arra várni, hogy ezt bizonyítsák.

– Bajzát nem fog hiányozni? Miért adták kölcsön a rutinos góllövőt?
– Bajzát Péter nélkül most nem beszélgetnénk semmiről, hiszen akkor a Szpari nem került volna fel tavaly nyáron az első osztályba. Most azonban olyan játékosok jöttek hozzánk, hogy szerintem mindenki számára tökéletes megoldásnak tűnt, hogy ő elmegy Mezőkövesdre, ahol megkapja a lehetőséget. Az egésznek a hangulata olyan, hogy Bajzát Péter számára a Szparihoz mindig lesz visszaút. Nem biztos, hogy játékosként, de számára később Nyíregyházán a kapu mindig tárva lesz.

– Mit gondol, a bennmaradásnál akár többet is elérhet a Nyíregyháza a tavasszal?
– Amikor elkezdődik egy bajnokság, akkor mindenki kitűz maga elé egy célt. A Szparinál egyértelmű a célkitűzés, benn kell maradnunk. Emellett szeretnénk lefektetni egy olyan csapat alapjait, amely képes lesz arra, hogy a jövőben tartósan képviselje Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét a magyar első osztályban. Először maradjunk benn, szerezzünk minél több pontot, minden mérkőzésen olyan mentalitással játsszunk, ahogy Pakson, és akkor a tavasz vége felé remélhetőleg arról is tudunk beszélni, hogy látszanak azok a sarokpontok, amelyek a jövőben a Szparit sikerre fogják vezetni.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik