NB I

Juhász Roland vétlen volt a lábtörésben

Csizmadia Csaba szerint a Videoton válogatott védője nem szándékosan okozott súlyos sérülést.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Videoton ellen súlyos sérüléssel párosuló, ötgólos vereségbe szaladt bele a Lombard FC, amely 16 forduló után a 12. helyen áll az NB I-ben. A pápaiak összes mérkőzésén ott volt a pályán a rutinos védő, Csizmadia Csaba, aki stabil játékkal és két góllal segítette az ősszel a csapatát. A 29 éves hátvéd a DigiSport televízió kedd reggeli műsorában az őszi mérlegükről és tavaszi terveikről beszélt.

– A Videoton elleni meccs előtt azt mondta, hogy meglepetésben bízik…
– Megmondom őszintén, nem ilyen meglepetésben bíztam. Azért is mertem ezt kimondani, mert a bajnokság során sikerült már bravúrpontokat szereznünk, például a Fradi és a Győr ellen. Ugyanígy álltunk hozzá ehhez a mérkőzéshez is, de sajnos súlyos vereség lett a vége – kezdte Csizmadia Csaba.

– Ez a súlyos vereség nagy meglepetés volt, nem számított erre senki?
– A legfanatikusabb Vidi-szurkolók biztosan nagy győzelemre számítottak, de én nem számítottam ilyen nagy különbségű vereségre. Tudtuk, hogy a Videoton jobb csapat, de azért ez egy kicsit fájó.

– Amikor meglepetést szimatolt, azt mire alapozta? Mit gondolt a Vidi gyenge pontjának?
– A pápai pálya kisebb méretű a fehérvárihoz képest, ezért azt gondoltam, sűrűn tudunk védekezni, és talán ki tudjuk húzni a mérkőzést kapott gól nélkül. Az előző fordulóban az utolsó percben sikerült pontot mentenünk, és ez jó hatással volt a csapatra, ezért is voltam bizakodó.

– Coroian sípcsontja eltört. A súlyos sérülés hangulatilag közrejátszott a végeredményben?
– Hétfőn elemeztük a mérkőzést a vezetőedzővel, és úgy gondolom, egy picit befolyásolta a meccset. Amúgy is elég kevesen vagyunk a sok sérült miatt, U21-ből felkerülő fiatalok ülnek a kispadon, és talán azt is éreztük, hogy aki beszáll helyette, az nem biztos, hogy ugyanúgy tud teljesíteni. Nem erre kell fogni a vereséget, de azt gondolom, egy picit biztosan befolyásolta.

– Védőként hogyan ítéli meg Juhász Roland becsúszását?
– Teljesen vétlen volt az egész. Először a labdát rúgta el, utána a támaszkodó lábával sikerült ezt a sérülést okoznia. Ami bánt, hogy utólag látta a játékvezető, hogy történt egy durva sérülés, ennek ellenére nem büntetett, de úgy gondolom, hogy egyáltalán nem volt szándékos.

– Mit szól ahhoz, hogy közben a lelátón is voltak ideges hangok, és többen kilátásba helyeztek Juhásznak egy lábtörést?
– Ezzel nem szabad foglalkoznom, hiszen a meccseken azért sok minden elhangzik a lelátón. Valószínűleg azért is voltak dühösek a nézők, mert egy héttel korábban Csilus Tamásnak is bokasérülése lett, és akkor sem fegyelmezett a játékvezető. Ez válthatta ki bizonyos emberekben ezt a reakciót.

– Ezúttal Szűcs Lajos sem remekelt, ez is a feszült hangulatnak tudható be?
– Szűcs Lajos különleges személy a csapaton és a klubon belül. Az eddig megszerzett tizennégy pontunk nagy része annak is köszönhető, hogy nagyszerűen védett. Talán a negyedik találatnál hibázott most, az első három gólnál esélytelen volt. Le a kalappal előtte, ahogy negyvenegy évesen dolgozik az edzéseken. Ha valakiről példát lehet venni, az Szűcs Lajos. Ez a mérkőzés most így alakult, de emberek vagyunk, mindenki hibázhat.

– A mostani tizenkettedik helyezéssel a bajnokság végén is kiegyezne?
– Nem titok, alapvető célunk az, hogy NB I-es maradjon a Pápa. Elfogadnám, ha így fújnák le a végén. A tavasszal azért olyan ellenfelekkel játszunk hazai pályán, akik közvetlen riválisok, és azt gondolom, hogy előre tudunk lépni, de a legfontosabb cél, hogy a csapat bennmaradjon az NB I-ben.

– Az edzőváltások is közrejátszanak abban, hogy néha visszafogottabb a teljesítményük?
– Természetesen, hiszen Mátyus János távozása az egész csapatot megfogta. Nagyon váratlanul ért minket, és sokat foglalkoztunk azzal, hogy ez miért történt. Az ezt követő meccseken nem is jöttek az eredmények, ráadásul a riválisokkal játszottunk.

– Most már minden rendben, minden normálisan működik?
– Újra van vezetőedzőnk, és ez nagyon fontos. Laci bácsi is jól csinálta a dolgát, de nagyon fontos, hogy újra van vezetőedzője a csapatnak. Teljes mértékben rend van, készülünk a Ferencváros elleni mérkőzésre. Egy baj van, hogy sérültjeink és betegeink vannak.

– Mik az első benyomásai Lengyel Ferencről? Megoldhatja tartósan az edzőgondokat?
– Azt gondolom, igen. Nagyon szerény edzőnek tűnik, de nagyon felkészült szakember. Próbálja az elképzeléseit megvalósítani, de azt ne feledjük, hogy még csak két hete a csapat edzője. Időre van szüksége, tavaszra biztosan tudja majd formálni a csapatot.

– Tizenhat meccsen nyolc gólt szereztek. Mi az oka a gólszegénységnek?
– Hadilábon állunk a góllövéssel, de a helyzeteink megvannak. Ha nem lennének, akkor azt mondanám, az a probléma, hogy nem érünk fel az ellenfél kapujához. Nagyon sok mérkőzésen hagytunk ki helyzetek. A vezetőedzőnek ez biztosan nagy gondot okoz, de azon lesz, hogy megoldja.

– A saját teljesítményével mennyire elégedett?
– Jót tett, hogy végig tudtam csinálni a nyári alapozást. Mindig sokat számít, ha folyamatosan edzésben vagyok. Sose vagyok elégedett, de jól alakult ez az ősz számomra. Végigjátszottam minden mérkőzést, természetesen nekem is voltak hibáim, de azt gondolom, egész jól ment a játék. Persze lehet rajta még fejleszteni és fogok is.

– Kell erősíteni a télen, és van-e erre remény?
– Azt gondolom, hogy van remény, és kell is erősíteni, ez egyértelmű.

– Olyan csatárok kellenek, akik berúgják a helyzeteket?
– Nem választanám ezt posztokra. A kapuson kívül bármelyik posztra jöhet játékos, és erősítés is kell minden pozícióban.

– Ha jól sikerült a tavasz, és elérik a céljaikat, akkor hosszabb távon is maradna Pápán?
– Még másfél éves szerződésem van a Pápával, és próbálom a maximumot kihozni magamból, aztán mindig kérdéses, hogy a jövő mit hoz. Természetesen még jó néhány évig az NB I-ben szeretnék szerepelni.

– Korábbi csapatához, a Ferencvároshoz látogatnak pénteken. Ismét meglepetésre számít az új stadionban?
– Örülnék neki, de tudjuk, hogy a Ferencváros az esélyesebb. Egy mérkőzésen bármi előfordulhat, a nyáron sikerült őket meglepnünk. Nem megyünk feltartott kézzel, megteszünk mindent annak érdekében, hogy esetleg pontot hozzunk el. Az lehet az esélyünk, ha egységesen működünk, együtt mozgunk, tömörülünk. Az a legnagyobb fegyverünk, ha jól meg tudjuk oldani a védekezést csapatként, nem egyénileg.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik