NB I

Csizmadia bízik a meglepetésben a Videoton ellen

A Lombard Pápa tapasztalt védője elmondta, hogy nagyon biztos volt magában az értékesített büntető előtt.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az élvonal 15 fordulójának egyik legeseménydúsabb mérkőzését Pápán rendezték, ahol a házigazdák 1-1-et játszottak a Bp. Honvéd ellen. A szombat esti találkozón láthattunk nagy játékvezetői tévedéseket, tizenegyest, kiállítást, sérülést, de akadtak gólok, kapufák, ziccerek, bravúrok, kihagyott helyzetek és a legvégén a csattanó… Az első félóra után Waltner Róbertet kiállította a játékvezető, ezáltal a kispestiek átvették a kezdeményezést és a vezetést is megszerezték. A pápaiak elsősorban Szűcs Lajos bravúrjainak köszönhetik, hogy nem kaptak több gólt.

A veterán kapus mellett a mérkőzés másik hőse Csizmadia Csaba lett, aki az első félidőben még a gólvonalról mentett, majd a 94. percben értékesítette a tizenegyest. A rutinos hátvéd a mérkőzés után elmondta, az utolsó edzésen három büntetőt is hibázott, de a bajnokin odaállt, és neki lett igaza. Bár az őszi idénynek vége, mint ismert, a tavaszi szezon első két fordulóját még idén lejátsszák, tehát egyelőre nem vonulhatnak pihenőre a csapatok. A Lombard következő ellenfele a tabella éllovasa, a Videoton lesz.

A Rangadó.hu érdeklődésére Csizmadia Csaba értékelte a Honvéd elleni bajnokit, és elmondta, bízik a meglepetésben a fehérváriakkal szemben.

– Nagyon nehéz mérkőzés végén sikerült egyenlítenünk. Hatvan percet játszottunk emberhátrányban, ami nem könnyű feladat. A kiállításig a győzelem a három pont megszerzése volt a cél, de utána már a döntetlenért harcoltunk. Szerintem nagyban befolyásolta a korai piros lap a találkozót, hiszen több hangsúlyt kellett fektetnünk a védekezésre, és a támadásokra nem sikerült felérni. A Honvédnak több lehetősége volt, és ha odafigyelnek, ez a meccs akár rosszul is elsülhetett volna számunkra. Ennek ellenére úgy gondolom, megérdemeltük az egy pontot, mert nagyon sokat tettünk érte – mondta Csizmadia Csaba.

– A végén mindkét vezetőedző kitért a bírói hibákra. Ön hogy látta belülről?
– Igazából minden mérkőzésen előfordulhat játékvezetői tévedés. Múltkor az Újpest ellen egy szabályos gólt vettek el tőlünk. A játékosok is hibáznak, ez ugyanúgy igaz a játékvezetőkre is.

– A találkozó után tett nyilatkozatában elmondta, hogy a meccs előtti edzésen három büntetőt is kihagyott. Mások ilyenkor inkább átadják a lehetőséget, de ön nem tette, és végül igaza lett. Ennyire biztos volt magában?
– Nagyon biztos voltam magamban és abban, hogy berúgom. Kivártam az utolsó pillanatig, és végül sikerült értékesítenem. Tényleg így történt, ahogy elmondtam, három tizenegyest is hibáztam az edzésen, de Lengyel Ferenc még mondta is: „Nem baj, majd a bajnokin berúgod!” Máskor is hibáztam már edzésen tizenegyest, de ez még soha nem volt befolyásoló tényező. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy hármat még nem hagytam ki, de talán ez kellett ahhoz, hogy szombaton bemenjen.

– Milyen az új vezetőedző, Lengyel Ferenc kezei alatt dolgozni?
– Nagyon felkészült szakembernek tartom. Az a célja, hogy a maximumot hozza ki a csapatból, de még csak rövid ideje van itt.

– Nyugodtabbak a körülmények a csapat háza táján most, hogy megvan a végleges vezetőedző?
– Persze, örülünk neki, mert Kovács Lászlónak egyedül nagyon nehéz dolga volt. Fontos, hogy most mindenki a saját dolgára, feladatára koncentrálhat.

– A következő ellenfél a Videoton lesz. Milyen mérkőzésre számít?
– Úgy gondolom, semmilyen más tényezőt nem veszünk bele az edzésmódszereinkbe, tehát ugyanúgy készülünk, mint máskor. Tény és való, hogy talán nem hülyeség, ha azt mondom, a bajnoki cím legfőbb várományosa a Videoton. Nekünk nincs nagy veszítenivalónk, hiszen a papírforma nem minket hozna ki győztesen, de már bizonyítottuk, hogy képesek vagyunk meglepetéseket okozni. Hasonló meglepetésben bízom a Videoton ellen is a hétvégén.

Olvasói sztorik