NB I

A Vidi-meccs csak egy botlás volt

A combsérüléséből felépülő Gosztonyi András szombaton a Ferencváros ellen bizonyítaná, hogy a tabella elején van a DVTK helye.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Vasárnap délután a listavezető Videoton otthonában vesztette el veretlenségét a DVTK együttese. A hétvégi rangadón, és az elmúlt két fordulóban sem volt a diósgyőriek keretében a bajnokságot remek formában kezdő Gosztonyi András, aki három hete, az egyik edzésen sérült meg. A Rangadó.hu megkereste a 23 éves középpályást, aki elmondta, rendbe jött a combja, és szombaton, a Ferencváros ellen már szeretne pályára lépni.

– Három héttel ezelőtt az egyik edzésen egy beadás után egyből fájdalmat éreztem a combomban. Voltam ultrahangon, és kiderült, hogy beszakadt az izom – kezdte Gosztonyi András. – Most már rendben vagyok. Az előző héten is jól voltam már, szerdán voltam kontrollon, ahol mondták, hogy meggyógyult a lábam, de csak csütörtökön kezdtem el edzeni. Nem dolgoztam vele két hétig, ezért némileg elgyengült a combom, és így nem volt értelme vállalni a vasárnapi rangadót, mert rásérülhettem volna. Inkább pihentem vele még egyet, és remélhetőleg a hétvégére tökéletes lesz. Lekopogom, most már helyre jött, és ezen a héten újra a csapattal készülök.

– Hogyan látta a Videoton elleni mérkőzést? Nehéz volt kívülről nézni a találkozót?
– Aki focista, az azért futballozik, mert szeret játszani, legalábbis én így vagyok vele. Nagyon szerettem volna játszani, mindent meg is tettem azért, hogy pályára léphessek. Elutaztam a csapattal, és bíztam abban, hogy néhány percet tudok játszani, de az erőnléti edzővel és Szivics mesterrel egyeztetve arra jutottunk, hogy ne kockáztassak. Abban maradtunk, hogy szombatra, a Fradi-meccsre legyen jó a lábam, amiért mindent meg is fogok tenni. Nagyon akartam játszani, hiszen egy volt csapat elleni mindig kettőzött erővel lép pályára az ember. Azt gondolom, jó meccset láthattunk. Izgalmas volt, és végre voltak nézők a stadionban.

– Mennyire törte le a csapatot az első vereség?
– Azt gondolom, a Vidi ellen nem szégyen, és hülyén fog hangzani, de ki lehet kapni. Ők előbb elkezdtek építkezni, és előrébb tartanak nálunk. Azt gondolom, méltó ellenfelei voltunk a Videotonnak, és végül egy balszerencsés góllal szenvedtünk vereséget. Mindent megtettek a srácok, úgyhogy nem érheti szó a ház elejét. Marad a következő feladat, jön a Fradi szombaton, és lehet bizonyítani, hogy ez csak egy botlás volt. Mindenki azon lesz, és bizonyítani is fogjuk, hogy a tabella elején van a helyünk.

– Mire számít a Ferencváros ellen, milyennek tartja az idei Fradit?
– Azt gondolom, az idei Fradi sokkal jobb a tavalyinál. Mindenhol és mindenki elmondja, hogy Gera Zoltán így meg úgy, de tényleg sokat számít maga a jelenléte is a pályán. Jobban össze van rakva idén a csapatuk, mint tavaly. Nagy küzdelemre számítok, és a hangulatra biztosan nem lehet majd panasz. Nagyon régen nem győztük le hazai pályán a Fradit, úgyhogy épp itt az ideje. Ez egy presztízscsata, és ilyen meccseken teljesen mindegy, hogy mi történt korábban, vagy hogyan állnak a csapatok. Ez a kilencven perc számít csak, és tényleg egy igazi csata lesz.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik