NB I

Még nem dőlhetnek hátra

Torghelle Sándor szerint továbbra is kulcskérdés a bennmaradás, a Magyar Kupa-győzelem csak ezután jöhet.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az élvonal 26. fordulójában Torghelle Sándor duplájával az MTK 2-0-ra legyőzte a Lombard Pápát. A fővárosi kék-fehérek ezzel a tabella 12. helyére léptek előre, és már öt pontos az előnyük a kiesőhelyen álló Mezőkövesddel szemben. Az MTK szombaton, Újpesten biztosíthatja NB I-es tagságát. A mérkőzés pikantériája, hogy Garami József csapata jövő kedden is a Szusza Ferenc Stadionba látogat, a Magyar Kupa elődöntőjének visszavágójára.

A Rangadó.hu megkeresésére az MTK támadója, Torghelle Sándor elmondta, hogy valamelyest már megnyugtató csapata helyzete, de a bennmaradáshoz mindenképpen szükség lenne még egy győzelemre.

– Milyen volt a Pápa elleni mérkőzés?
– Az első félidőben sokkal jobban játszottunk, mint ellenfelünk – mondta Torghelle Sándor. – Megvoltak a lehetőségeink, és ezekből sikerült két gólt is szereznünk. A második félidőben kicsit visszavettünk a tempóból, így a Pápának is voltak lehetőségei, de nem tudott eredményes lenne. Nekünk kontrából sikerült többször is veszélyeztetnünk, de nem tudtuk belőni a harmadik találatot. Szerencsére az első félidőben rúgott két gól elég volt a győzelemhez.

– Hogyan emlékszik vissza a két góljára?
– Mindkét gólnál nagyon szép labdát kaptam. Az első találatnál Dragan Vukmirtól kaptam egy nagyszerű kiugratást a saját térfelünkről, majd egy az egyben sikerült elpasszolnom Szűcs Lajos mellett a labdát. A második gólnál Horváth Zsolttól kaptam egy tökéletes centerezést a baloldalról, és kapásból azt is be tudtam lőni.

– A televízióban azt mondták, Szűcs Lajos benne volt a második gólban. Egyetért a feltevéssel?
– Szerintem Lajos arra számított, hogy a rövidre fogom lőni. A súlypontja már lent volt, én viszont a hosszúra elpasszoltam a labdát. Mivel a súlypontját már nem tudta áthelyezni a másik lábára, így esélye sem volt a hárításra.

– Ezzel a győzelemmel a tizenkettedik helyre jöttek fel a tabellán. Megnyugodott már a csapat?
– Jobb helyzetbe kerültünk, már a saját kezünkben van a sorsunk. Öt pont az előnyünk a kiesőhelyen álló Mezőkövesd előtt, de teljesen nem dőlhetünk hátra, mert bármi megtörténhet. Van még hátra négy mérkőzés, ezeken szeretnénk annyi győzelmet gyűjteni, amennyit csak tudunk. Annyit mindenképpen, amennyi a biztos bennmaradáshoz szükséges.

– Jövő kedden, a kupavisszavágón megint pihentetés lesz, vagy most már nyugodt szívvel rámehetnek teljes kezdőcsapattal a győzelemre?

– Szombaton lesz még egy bajnoki mérkőzésünk, szintén az Újpest ellen. Ha ott jól szerepelnénk és a vetélytársaink is jól szerepelnek – a mi szempontunkból –, akkor elképzelhető, hogy a Magyar Kupa-szereplés előrébb kerül, de most még a bajnokság a legfontosabb.

– Milyen mérkőzést vár az Újpest ellen, szombaton?
– Az Újpest legutóbb kikapott Győrben, de most hazai pályán mindenképpen meg akarja mutatni ellenünk, hogy jó csapat. Nem lesz könnyű dolgunk, de ha úgy tudunk játszani, mint az utóbbi mérkőzéseinken – leszámítva a Kecskemét ellenit –, akkor pontot, vagy pontokat is szerezhetünk. Persze, az Újpest nem fogja ingyen adni…

– Télen féléves szerződést kötött. A szurkolók nagyon szeretik, és ha bennmarad a csapat, abban oroszlánrésze lesz. Beszéltek már a hosszabbításról?
– Egyelőre még el kell intéznünk az elsődleges célunkat, vagyis a bennmaradást. Utána már a vezetők is biztosabban tudnak majd tervezni a jövővel kapcsolatban. Még nem voltak tárgyalások, de a jövőben bármi előfordulhat.

Olvasói sztorik