NB I

Torghellét nem kell motiválni

A kék-fehérek támadója szerint legyőzhetik a Vidit, de mindenkinek a maximumot kell nyújtania.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az MTK meggyőző teljesítménnyel kezdte az NB I tavaszi szezonját. A 19. fordulóban 3-2-re verte a Ferencvárost, majd 2-0-ra győzött a Győri ETO ellen a Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén. A kék-fehérek játéka az elmúlt hetekben sokkal stabilabbnak tűnt, mit korábban, s ebben nagy szerepe van a télen szerződtetett Torghelle Sándornak is, aki eddig négy mérkőzésen kétszer talált be tavasszal.

A Rangadó.hu megkeresésére a korábbi 42-szeres válogatott támadó elmondta, hogy előző klubja, a Videoton elleni, szombati mérkőzésre készülve dolgozik benne a bizonyítási vágy, de külön nem kell motiválni soha.

– Hogy értékeli a tavaszi kezdést?
– Lehetett volna jobb is, de nem vagyok csalódott – kezdte Torghelle Sándor. – A Magyar Kupában még állunk, miután legyőztük a Győrt hazai pályán az odavágón. Szombathelyen pontot szereztünk, pedig onnan szerintem nem sok csapat fog pontot elhozni. Megvertük hazai pályán a Fradit, majd játszottunk egy mérkőzést Pécsen, ahol külső körülmények is befolyásolták a számunkra kedvezőtlen végeredményt. Ezzel viszont már nem szeretnék foglalkozni. A lényeg, hogy összességében a kezdet pozitív volt.

– Mennyire készülnek a jövő heti kupavisszavágóra?
– Semennyire, mert szombaton még a Videoton ellen van egy mérkőzésünk hazai pályán.

– A Videoton még nem nyert bajnoki meccset tavasszal. Hazai pályán lassan az MTK lesz a találkozó esélyese…
– Ha megnézzük a tabellát, akkor korántsem mi vagyunk az esélyesek. A Videoton a második helyen áll a bajnokságban. Lehet, hogy kisebb hullámvölgyben van, de ettől még nagyon jó csapat. A keretüket remek játékosok alkotják. Hazai pályán játszunk, így az esélyünk megvan a győzelemre. Nem lesz egyszerű, de ha ugyanúgy tudunk játszani, mint a Fradi ellen, akkor bizakodóak lehetünk. Viszont ehhez százszázalékosan oda kell tennünk magunkat.

– Ön a küzdeni tudásáról híres. Motiválja, hogy a volt csapata ellen játszik?
– Egyértelműen. A mérkőzések előtt engem nem nagyon kell motiválni, de ez a szituáció pluszt ad nekem, és erre lehet építeni.

– Alig több mint egy hete indult el a saját hivatalos Facebook-oldala, amit már majdnem tizenegyezren követnek. Hogy jött ennek az ötlete?
– Igazából csak gondoltunk egyet, és megcsináltuk. Lesz majd ennek egy végkimenetele is, de ez még a jövő zenéje, amiről még nem beszélnék.

– Nemrég egy kampányfilmet is forgattak, amelynek ön és Horti Gábor a két főszereplője…
– Április ötödikén indul a Forever Cup, ami Magyarország legnagyobb amatőr kispályás bajnoksága lesz. Ez egy négy plusz kétmillió forintos összdíjazású torna, és felkértek, hogy szerepeljek a reklámban. Nagyon jól szórakoztunk, és ez a végeredményen is meglátszik.

Olvasói sztorik