NB I

Olcsóbb lett a zsidózás

Komoly árleszállítás az MLSZ-nél: megtizedelték a Fradi korábbi félmilliós büntetését.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Ferencvárosi TC március 13-án fellebbezést nyújtott be az MLSZ fegyelmi bizottságának az MTK elleni bajnoki mérkőzéssel kapcsolatos döntése ellen.

A tárgyalás kedden 11 órakor kezdődött, amelyen megjelent az FTC képviseletében Kubatov Gábor elnök, Berzeviczi Attila igazgatósági elnök, valamint Nyíri Zoltán elnöki tanácsadó.

A tárgyalás során az FTC előadta érveit, amely szerint nem bizonyított, hogy a bizottság által felhozott szabálysértéseket ferencvárosi szurkolók követték el, hiszen a vendégszektorba online elővételes jegyvásárlással, valamint jegyirodákban is lehetett belépőt vásárolni. Ez utóbbi két jegyvásárlási módhoz nem szükséges a Ferencváros szurkolói kártyája, azaz az ilyen módon jegyet váltott személyekért az FTC nem tud felelősséget vállalni, hiszen a szurkolók azonosíthatósága nem megvalósítható.

Az FTC ugyanakkor többször hangsúlyozta, hogy vállalja a felelősséget azokért a szurkolókért, akik rendelkeznek a klub által kibocsátott szurkolói kártyával.

A bizonyítási eljárás során a fegyelmi bizottság ejtette a vádat a rasszista, kirekesztő rigmusokkal kapcsolatosan. A bizottság egy, a pályára pirotechnikai tárgyat dobó szurkoló esetében nem módosította álláspontját, hiszen az illető – akit a rendőrség azonnal kiemelt, és azóta eljárást indított ellene – rendelkezett szurkolói kártyával, így azonosítani lehetett. Ez utóbbi esetben az FTC elismerte felelősségét.

A fegyelmi bizottság mindennek értelmében az előzetesen ötszázezer forintos pénzbírságot ötvenezer forintra módosította – írja az FTC honlapja.

Az MLSZ fegyelmi bizottsága március 25-i ülésén az alábbi határozatokat hozta:

OTP Bank Liga

Tárgyalás megtartása után Rodenbücher István (MTK) korábbi 3 mérkőzésre szóló eltiltását hatályában változatlanul fenntartották. Rodenbücher esetében a bizottság nem látta bizonyítottnak az MTK játékosa által képviselt álláspontot, és mivel korábban, a televíziós felvételek alapján nem lehetett egyértelműen megállapítani, hogy történt-e szándékos ütés a részéről, ezért a játékvezetői jelentés alapján a korábban kiszabott három mérkőzésre szóló eltiltást érvényben tartották.

Tárgyalás megtartása után Paulo Vinicíus (Videoton) korábbi 2 mérkőzésre szóló eltiltását 1 mérkőzésre szóló eltiltásra mérsékelte.

Kabát Péter (Újpest) 2, Vermes Krisztián (Mezőkövesd) 1, Futács Márkó (Diósgyőr) 1 soron következő férfi felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

A fegyelmi bizottság elnöke által elrendelt eljárásban a mérkőzésről készült felvétel megtekintését és a játékvezetői jelentés kiegészítését figyelembe véve, Kabát Pétert az Újpest FC játékosát két mérkőzésre eltiltották. Az Diósgyőr elleni mérkőzés 75. percében hátulról beletalpalt a diósgyőri Lazar Marjanovics térdhajlatába. A mérkőzés közben a játékvezető nem vette észre a durva szabálytalanságot, ezért nem állította ki Kabát Pétert, de a bizottság a mérkőzésről készült felvételek alapján és a játékvezető kiegészítő jelentése alapján bizonyítottnak találta, hogy veszélyeztette ellenfele testi épségét, ezért döntött a kétmeccses eltiltás mellett.

Tárgyalás megtartása után az MTK–Ferencváros mérkőzéssel kapcsolatban az FTC-re kiszabott pénzbüntetést 50 ezer forintra mérsékelte. Az FTC a klubra kirótt büntetés ellen jogorvoslattal élt, amelynek során a korábbi döntését megváltoztatva a bizottság mérsékelte a befizetendő büntetést. A Ferencváros vitatta, hogy objektív felelőssége volna a Hungária körúti mérkőzésen a vendégszektorban helyet foglaló szurkolók magatartásáért. A döntés nem jogerős, mert a Fegyelmi Fellebbviteli Testület elnöke jelezte, hogy az ügyet a fellebbezésre lehetőséget biztosító 15 napos határidőn belül megvizsgálja.

NB II

Szabó Martin (Cegléd) 2 és Besztercei Attila (Tatabánya) 2 soron következő férfi felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

NB III

Koronczai Benjamin (Haladás) 1, Tóth Márk (Komló), mert megütötte ellenfelét 3, Kleinheisler László (Fehérvár) 2, Boda József (RKSK) mert megütötte ellenfelét 3, Szabó Gergely (Ebes) 2, Kollár Zsolt (REAC) 1, Kovács Gergő Miklós (DVSC) 2 következő férfi felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Tárgyalás megtartása után Tóth Szilveszter (Nyírbátor) korábbi 4 mérkőzésre szóló eltiltását 2 mérkőzésre szóló eltiltásra mérsékelték.

Teremlabdarúgás

Fehér Zsolt vezetőedző (Dunakeszi) az ellenfél brazil játékosával szemben tanúsított becsmérlő, hátrányosan megkülönböztető magatartása miatt a sportszakmai tevékenységtől 2014. március 25-től kezdődően négy hónapra szóló eltiltást kapott. Soós Ferenc szakmai igazgató (Aramis) írásbeli megrovásban részesült – írja az MLSZ honlapja.

Olvasói sztorik