Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
A megyei rivális Diósgyőr csapatát látta vendégül szerda délután a Mezőkövesd-Zsóry együttese a Ligakupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A hazaiak Hegedűs Csaba találatával vezettek, majd Futács Márkó egyenlített, de Fótyik Dominik duplájára már nem jött válasz a DVTK részéről a második játékrészben, így a találkozót a hazaiak nyerték 3-1-re.
A Rangadó.hu megkereste a Mezőkövesd vezetőedzőjét, Véber Györgyöt, aki elmondta, hogy csapata játéka biztató volt a jövőre nézve.
– Az első tétmérkőzésünk volt idén, és szerintem mindkét csapat jó teljesítményt nyújtott – kezdte Véber György. – Masszív játékkal rukkoltunk elő, védekezésben nagyon stabilak voltunk. Rúgtunk három gólt, de igazság szerint jóval több lehetőségünk is lett volna, ha a mezőnyben egy kicsit pontosabban játszunk. Azt gondolom, hogy a játék biztató volt a jövőre nézve, és főleg az, hogy nagyon stabilak voltunk. Olvastam, hogy Szivics kolléga nyolcvanszázalékos labdabirtoklásról beszélt, de szerintem volt a műfüvön egy másik meccs, és azt nézte. A kapusunknak jóformán nem is volt komoly védeni valója. Akadtak a meccsnek olyan ciklusai, amikor meddő fölényben volt a DVTK a tizenhatosunkig, de nagyobb helyzeteink az egész meccs folyamán nekünk voltak. A szezon első találkozóját nagyon erős ellenféllel játszottuk, és jó iramú mérkőzésen jó eredményt értünk el. Rengeteg dologban kell még javulnunk, és fogunk is, de biztató volt ez az idénykezdet.
A Mezőkövesd együttese a Kecskemétet fogadja a hétvégén az NB I tavaszi rajtján. Véber György szeretné, ha csapata dominálna az összecsapáson, és úgy érzi, hogy az alföldiek célja elsősorban a vereség elkerülése lesz.
– Mondhatom azt, hogy kész vagyunk. Gyakorlatilag kialakult a nagyon stabilnak tűnő kezdőcsapatunk. A Kecskemét ellen azt várom, hogy az egész mérkőzésen mi irányítsuk a játékot, és domináljuk a találkozót. Ugyanilyen fegyelmezett védekezésre lesz szükség, mint a Diósgyőr ellen, mert azt érzem, hogy a KTE biztonsági játékra fog törekedni. A vereség elkerülése lesz az elsődleges céljuk, és ez rengeteg veszélyt rejthet magában. Ha tiszta fejjel és fegyelmezetten játszunk, akkor biztos vagyok benne, hogy meg tudjuk nyerni ezt a számunkra nagyon fontos összecsapást – mondta végül Véber György.