Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Talán Juhász Roland is hazatér? Ezzel a témával foglalkozik hetek óta a sajtó, sokat cikkeznek róla az újságok. A 29 éves védő 2005 óta Belgiumban játszik, de mivel ott kegyvesztetté vált, új klubot kell keresnie. Úgy tűnik, a külföldi lehetőségek nem realizálódnak, de szóba került a Diósgyőr és a Ferencváros is. Hogy mi lesz a sorsa, egyelőre nem tudhatjuk, de az esetleges hazatérése adta az ötletet a Rangadó.hu állandó szakértőjének, a magyar futball iszonyait és viszonyait egyaránt jól ismerő Sport Zoltánnak, hogy kifejtse véleményét erről a jelenségről, illetve azokról a játékosokról, akik az elmúlt hónapokban vagy években hazakényszerültek, de továbbra is külföldre vágynak.
Az ambíció nagyon fontos, ezért ebben a sorozatban nem kapott helyet például Tímár Krisztián, Bodnár László, Waltner Róbert, Ferenczi István vagy éppen Halmosi Péter, mert bár ők magyar mércével jelentős külföldi karriert tudhatnak maguk mögött, az életkoruk miatt valószínűleg már nem állnának újra légiósnak. A mai első részben három olyan emberről szól, aki odakint komoly lehetőségeket kapott, és jelentős nyomot hagyott az elmúlt években.
A magyar válogatott mindenkori szövetségi kapitányai rendszerint kijelentik, hogy a magyar csapatban csak az játszik, aki a klubjában is pályán van. Aki sokat panaszkodnak, hogy külföldön epizódszerephez jutnak, azoknak mindig váltást tanácsolnak. Bárhova menjenek, ahol játszhatnak, mert ha nem játszanak, akkor nem kapnak meghívót. Egervári Sándor ezt most be is tartotta, hiszen Juhász Rolandot nem hívta meg a törökországi túrára. Akik válogatottak szeretnének lenni, és erre meg is van az esélyük, azokat csak ez az egy cél csalogathatja haza, illetve talán még az, hogy a menedzserük nem talál egy nyugat-európai, mondjuk belga vagy svájci középcsapat számukra. Ezt csak azért mondom, hogy tévedés ne essék: anyagilag, sportszakmailag és infrastrukturálisan ez minden esetben visszalépésnek számít.
Rudolf Gergely (27 éves)
• Nyíregyháza 1999–2002
• AS Nancy, francia 2002–2007
• Debrecen 2007–2010
• Genoa, olasz 2010–2012
• AS Bari, olasz 2011
• Panathinaikosz, görög 2011–2012
• jelenleg Diósgyőr
A francia utánpótlásban nevelkedett, márpedig ott tíz-húsz éve evidencia mindaz, ami idehaza csak mostanság kezd kialakulni. Olyan lehetőségekkel és olyan futballkultúrával rendelkező országról beszélünk, ahol minden olyan alapot megkapott, ami egy tehetséges fiatalnak szükséges. Aztán néhány évvel ezelőtt hazatért. Nagyon várták, és debreceni színekben valósággal berobbant az élvonalba, illetve a válogatottba, még mindig fiatal játékosként. Jó szezonokat futott, várható volt, hogy újra befut és elmegy Magyarországról. Hihetetlenül jó mentalitású csatártehetségnek számított, aki a kombinatív játékban kiváló készséggel van megállva.
Rendkívül jól érzi a kaput, jobb és bal lábbal egyaránt jól lő. Genovába került, ahonnan még jó híreket kaptunk. Játszott a Serie A-ban, gólokat rúgott, de aztán jöttek a sérülések, majd a Bari csapatához került kölcsönbe. Amikor visszatért Genovába, emlékeim szerint marasztalták. Márpedig legutóbb Détári Lajosnak sikerült számottevő karriert befutnia Itáliában. A görög Panathinaikosznál már kapkodást éreztem. Az utolsó pillanatban köttetett meg az üzlet, amit a menedzserének köszönhetett, hiszen akkoriban már a válogatottban sem volt alapember. Úgy éreztem, hogy a görög kaland már a pénzről szól, bár ehhez semmi közöm. Hamar távoznia kellett, és hazatért.
Diósgyőrben sokáig tartott a megmosolyogtató mizéria: sokáig kérte, hogy ne játsszon, mert még nincs olyan állapotban, tehát a hazaérkezése sem volt igazán jó. A közönség és a szakma nagyon várta, és talán most Egervári Sándor bizalmát ismét elnyeri. Meg is érdemli, másrészt sok jó magyar csatárral nem vagyunk megáldva, a korából és a játéktudásából adódóan posztján az elsőszámúnak kellene lennie idehaza. El kell, hogy kerüljék a sérülések, és mentálisan sokkal jobban össze kell kapnia magát. Ha önmagához képest jól teljesít, azt nyújtja, amit tud, neki is lehet még följebb. De csak abban az esetben, ha kiemelkedő teljesítményt nyújt, mert nem nagyon lesz szem előtt. Ismét el tud indulni külföldre, de nagyon sokat kell változnia neki is, és a lejátszott mérkőzései számának is. Külföldön még mindig tudják, ki az a Rudolf Gergely, de könnyen el is tudják felejteni. Mihamarabb dobbantania kell, hogy odakint megint meghatározó ember lehessen.
Kádár Tamás (22 éves)
• Zalaegerszeg 2004–2008
• Newcastle United, angol 2008–2012 (közben Huddersfield FC)
• Roda JC, holland 2012
• jelenleg Diósgyőr
Nagy durranás volt, amikor Zalaegerszegről kikerült Newcastle-be, de kétségtelen, hogy a szorgalmával és a játéktudásával kiérdemelte a lehetőséget. Utána olyan híreket lehetett hallani, hogy szépen fejlődik, és bár a korosztályos válogatottakba mindig meghívták, egy kicsit eltűnt a magyarok látóköréből. Nem játszott sokat az angol felnőtt bajnokságban, mégis ott nevelkedett, ott élt, és elsajátította azt a mentalitást. Volt egy sérülése is, aztán az FA Kupa-meccseken játszott, végül a holland Rodához igazolt. Ott a korábbinál több játéklehetőséget kapott, hogy tulajdonképpen miért kellett távoznia, az továbbra sem egészen világos számomra. Hazatért, legfőbb indoka a válogatott volt, és jó közeget választott. A Diósgyőr egy olyan csapat, ahol van közönség, a cél pedig a dobogó, és a nemzetközi porond.
Itt Kádár Tamásnak meghatározó játékosnak kell lennie, hiszen van benne potenciál, az ő karrierjében van még tovább. Aki odakint felvillant valamit a tudásából, annak sokkal nagyon lehetősége van dobbantani, magasabb szintre kerülni, mintha Magyarország bármely csapatában tenné ugyanezt. Ezt úgy értem, hogy amennyiben a fizikális állapota rendben lesz, és a sérülések elkerülik, a menedzserének akkor is vért kell izzadnia, ha Magyarországról újra nyugat felé szeretné irányítani. Ehhez persze a játékos is kell, hogy ne akarjon beleülni a magyar valóságba, rendszeresen tűnjön ki a klubjában, hogy valakinek felkeltse a figyelmét. Ő még mindig foglalkoztatja a menedzsereket, egyrészt a kora miatt, másrészt azért, mert ballábas, baloldali belsővédő, amiből nincs túlkínálat.
Torghelle Sándor (30 éves)
• Budapest Honvéd 2000–2003
• MTK 2003–2004
• Crystal Palace, angol 2004–2006
• Panathinaikosz, görög 2005–2006
• PAOK Szaloniki, görög 2006–2007
• Carl Zeiss Jena, német 2007–2008
• Augsburg, német 2008–2010
• Fortuna Düsseldorf, német 2010–2011
• Budapest Honvéd, 2011
• jelenleg Videoton
Bár magyar székhelyű klubban futballozik, változatlanul úgy érzi, hogy külföldön játszik, hiszen szinte kizárólag külföldiekkel van körülvéve. A Videotonban rajta kívül maximum két magyar szokott a kezdőcsapatban szerepelni, ráadásul a szakmai stáb tagjai is külföldiek. Félretéve a tréfát: hosszú évekig, több szövetségi kapitánynál is a válogatott meghatározó játékosa volt. Számára már nem annyira nyitott a külföldi visszatérés alternatívája, de itthon az egyik topcsapatot még el tudta elkapni. A Honvédban főszereplő volt, az előkészítésben és a gólszerzésben is jeleskedett. Nemanja Nikolics és Kovács István stílusát nézve váratlan, hogy a Videoton lecsapott rá, és leigazolta csúcséknek.
Jó közegbe került, és élt is vele, hiszen meghatározó ember lett. Ha verekedni, veszekedni, harcolni kell, mindig ott van. Néha a combjáról, néha a hátáról pattan be a labda a kapuba, de tisztelem a mentalitását, sőt azt mondom, ez az a hozzáállás, amelynek minden magyar játékost jellemeznie kellene. Stílusát tekintve nem Rudolf Gergely, vagy Dzsudzsák Balázs, de a magyar védők még midig lepattannak róla. Sajnos a székesfehérvári mentalitás rá is átragadt, és nem jól jött ki belőle, emlékezzünk csak az eltiltására. Még egy-két szezont le fog húzni egy magyar topcsapatban, lehet, hogy utána egy hazai kiscsapatba kerül, levezetésként pedig bármikor benne lehet Ausztria, és nem is a legalja, hanem mondjuk a másodosztály. Megsüvegelendő az a karrier, ami mögötte van!
