Hírek

Torghelle áruló, vagy nem áruló?

Az MTK és a Honvéd után a Videoton Torghelle Sándor harmadik magyar élvonalbeli klubja.

Kapcsolódó cikkek

A Videotonban folytatja Torghelle Sándor. A futballista hétévnyi légióskodás után az ősszel tért haza Düsseldorfból, és néhány hónap után búcsút mondott egykori klubjának, a Budapest Honvédnak, ahol hat mérkőzésen három gólt szerzett.

George F. Hemingway, a kispesti klub tulajdonosa szerint Torghelle nem szavahihető, mert korábban azt állította, hogy csak külföldi ajánlat esetén hagyja el a Honvédot.

– Ez Hemingway úr véleménye, én is tudnék hasonló dolgokat mondani, de nem akarok sarat dobálni korábbi klubomra – mondta a Bors című bulvárlapnak a 42-szeres válogatott csatár. – Nem történt semmi különös, csak aláírtam egy szakmailag és anyagilag is előnyös ajánlatot. Ezért még nem vagyok áruló…

Sokan most árulónak tartják Kispesten…
– Pedig nem vagyok az. Tudom, hol nőttem fel, honnan indultam, tudom, melyik klubnak köszönhetem a legtöbbet. Volt egy olyan pont a mostani szerződésemben, hogy bár nyárig szól, de ha télen megfelelő ajánlatot kapok, akkor távozhatok. Nos, a Videoton ajánlata megfelelő volt – mondta Torghelle az nb1.hu-nak.

A Honvéd-szurkolók véleménye és álláspontja ide kattintva elolvasható.

Olvasói sztorik