NB I

Csak kapufákig jutottak

Az Újpest 1-0-ra kikapott a fehérorosz Slavia Mozyr együttesétől a törökországi Belekben rendezett felkészülési mérkőzésen.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Litauszki Róbert a vasárnapi edzésen kapott egy nagyobb rúgást a lábára, ezért ő most nem tudott pályára lépni. Kimaradt Bruno Moraes és Banai Dávid is – tudósít az Újpest honlapja.

Az első percekben a mezőnyben folyt a játék, egyik csapat kapuja sem forgott veszélyben. A tizenhatoson belül először a fehéroroszok jártak, de támadójuk gyengén előadott műesése után a bíró elegánsan továbbengedte a játékot. Szórványos helyzetek után az első félidő második felében a magyar csapat átvette az irányítást és egymásután két nagy ziccert is kialakított. Először Kabát Péter jobboldali szabadrúgását csúsztatta centikkel a kapu mellé a remekül érkező Szélesi Zoltán, majd egy baloldali Balogh, Iandoli összjátékot követően az olasz balhátvéd beadására Kabát ért oda elsőként, de lövését az ellenfél kapusa hárítani tudta.

A 45. percben Lázár Bence tört be a baloldalról a tizenhatoson belülre, élesen középre lőtte a labdát, Kabát beletette a térdét a lövésbe, így az a felsőlécről pattant ki a mezőnybe, mielőtt a játékvezető lefújta az első félidőt. A második játékrész Simon Krisztián 19 méteres bombájával kezdődött, de a fehérorosz kapus a léc alól kitornázta a lövést. A 77. percben a két középsővédő között kapott remek labdát az ellenfél támadója, aki a kimozduló Horváth kapus mellett az üresen érkező Laptevhez passzolt, ő pedig 10 méterről nem hibázta el az üres kaput (0-1).

A Slavia vezetőgólja után két nagy lehetősége volt az egyenlítésre az Újpestnek. Christ jobboldali szögletét Mihajlovics nagy erővel fejelte mellé öt méterről, majd Simon Krisztián élesen belőtt labdájára Horváth Richárd érkezett, aki hét méterről bevetődve a lécet találta el, így a kapott gól után hiába egykapuzott a magyar csapat, a fehéroroszok nyerték a meccset.

Nemzetközi felkészülési mérkőzés

Újpest FC – Slavia Mozyr 0-1 (0-0)

Belek, Törökország

Újpest: Balajcza – Vermes, Aarab, Antón, Iandoli – Sztaniszavljevics, Szélesi, Vasziljevics, Balogh B. – Lázár B., Kabát. Cserék: Mihajlovics, Simon K., Proesmans, Christ, Remili, Horváth T., Henritse, Kovács D., Horváth R. Edző: Jos Daerden

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik