Hírek

Horváth vallomásai miatt lett öngyilkos Kutasi?!

Honlapunkon megnézheti a koronatanú saját, kézzel rajzolt bundatérképét, amire a néhai REAC-igazgató nevét is felírta.

Kapcsolódó cikkek

Áruld el, melyik a kedvenc magyar labdarúgócsapatod, és nyerj egy iPhone 5-öt a Rangadótól. Klikk és like! A sorsolást március 20-án tartjuk közjegyző előtt.

A Rangadó.hu tovább folytatja a hazai bundaügy eddig nem ismert részleteinek feltárását. Továbbra is hivatalos, ügyészségi okiratokból dolgozunk.

A hazai bundaügy tragikus fordulatot vett, amikor 2012 márciusában Kutasi Róbert, a REAC sportigazgatója öngyilkos lett. Tette ezt nem sokkal azután, hogy csapatának több játékosát őrizetbe vették. Az ügyészség szóvivője, Fazekas Géza azonnal jelezte, hogy Kutasi Róbertet gyanúsítottként és tanúként sem hallgatták ki a fogadási csalásokkal kapcsolatos nyomozás során.

Szárnyra keltek a találgatások is. Volt, aki azt állította, hogy túl sokat tudott, halálosan megfenyegették, és ezt nem tudta feldolgozni. Voltak, akik azt mondták, a szégyent nem tudta megemészteni.

A Rangadó.hu birtokába jutott ügyészségi iratokból kiderül, hogy másról van szó. Horváth Gábor, a csalássorozat koronatanúja ugyanis a sportvezetőre vallott, sőt azon a „bundatérképen” is feltüntette a nevét, amelyet 2011. november 11-i gyanúsítotti meghallgatásán készített. Ezen a rajzon több olyan ember nevét is említi, aki a magyar labdarúgás meghatározó alakja (volt), és nevük eddig nem vetődött fel a csalássorozattal kapcsolatban.

Érdekes, hogy Kutasi Róbertet a REAC korábbi játékosa, Koltai Tamás* „alárendeltjeként” tünteti fel Horváth Gábor, ugyanakkor az ügyészség szóvivője arról tájékoztatta a Bors című napilapot, hogy Koltait a bundabotránnyal kapcsolatban tanúként és gyanúsítottként sem hallgatták ki.

Koltairól a gyanúsítotti meghallgatásán Horváth azt mondta, hogy orosz kapcsolatokkal rendelkezik, és kifejezetten fél tőle. A felrajzolt „bundatérképen” a Kenesei Zoltán, Lázár Mátyás párossal, és Kugyela Zsolt menedzserrel egy szintre helyezte.

„Koltai Tamásról azt tudom, hogy orosz maffiakapcsolatokkal rendelkezik. Tőle kifejezetten félek” – áll a vallomásában.

Íme, a bundatérkép:

A rajzból nem nehéz azt a következtetést levonni, amiről már korábban is írtunk. Nincs több bundamaffia. Nincs két, három bundaszál. Egy elkövetői csoport van, amely áll a távol-keletiekből, azok európai helytartóiból, azaz a horvát Ante Sapináékból, és a Sapináék magyarországi beütött embereiből, játékosaiból. Aztán persze néha mindenki egy kicsit önálló életre is kelt…

A Rangadó.hu nem állítja, hogy a rajzon szereplő emberek részt vettek a fogadási csalásokban. Hangsúlyozzuk, hogy a rajzot Horváth Gábor készítette és saját kezűleg alá is írta. Az viszont tisztán látszik, hogy az ügyészség alaposan szelektált a vallomásában felbukkanó nevek között.

*A bundaügyben szereplő Koltai Tamás természetesen nem azonos a Győri ETO és a válogatott jelenlegi játékosával.

Olvasói sztorik