Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) honlapjának pénteki tájékoztatása szerint az Európa Ligában az eddigi három selejtezőfordulóban szerepelt kluboknak, illetve a következőben kieső csapatoknak fordulónként 100-100 ezer euró jár. Azaz az első fordulóban kiesett MTK-nak 100, a második körig jutott Honvédnak pedig 200 ezer euró jár. A sorozat második körében bekapcsolódott, s csütörtökön az utolsó, negyedik körbe, az úgynevezett rájátszásba került Videoton pedig azért zárja legalább 400 ezer euróval az előcsatározásokat, mert a körönként járó 100 ezer mellé akkor is kap még 100-at, ha a következő fordulóban alulmarad.
A rájátszás-körben a Videoton mellett Magyarországot a Debrecen képviseli, amely a Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójából került át az Európa Ligába. Az EL-csoportkör eléréséért az előcsatározások során megkeresett összeg mellett további 1,3 millió euró jár. A csoportban a hat forduló során a megnyert meccsekért 200 ezer, a döntetlenekért 100 ezer eurót fizet az UEFA. Az első helyen továbbjutó együttesek további 200, a másodikok 100 ezer eurót kapnak.
A kieséses szakasz első körében szereplő csapatok 200 ezer, a nyolcaddöntősök 350 ezer, a negyeddöntőben pályára lépők 450 ezer euróval lesznek gazdagabbak. Az elődöntő egymillió eurót ér, a finálé győztese 5, vesztese 2,5 millió eurót kap. Az idei EL-döntőt 2013. május 15-én Amszterdamban rendezik – írja az MTI.