Videó

Gyirmót–ZTE

A Gyirmót hazai pályán 2-1-re nyert a Zalaegerszeg ellen az NB II Nyugati-csoportjának vasárnapi rangadóján.

Kapcsolódó cikkek

Áruld el, melyik a kedvenc magyar labdarúgócsapatod, és nyerj egy iPhone 5-öt a Rangadótól. Klikk és like! A sorsolást március 20-án tartjuk közjegyző előtt.

A találkozó első felében a hazaiak domináltak, gól fél óra elteltével mégis a zalaiak szereztek: a 33. percben egy gyors és látványos Frizoni, Grbics összjátékot követően utóbbi a balösszekötő helyéről, 14 méterről a hálóba lőtt (0-1). Ebben az időszakban jól játszott a ZTE, de amikor az első félidő hajrájában mindkét csapat azt várta, hogy mehessenek az öltözőbe, Cseri beadásánál a védelem hibázott, középen Oross Márton érkezett, és a kapuba lőtt (1-1).

Most szó szerint el lehet mondani, hogy ott folytatódott a második félidő, ahol az elsőben abbamaradt: egypercnyi játék után Oross a vendégek hátsóalakzatának segítségével ismét a kapuba talált (2-1). A másik oldalon Grbics erősen belőtt szabadrúgásánál Csizmadia Csaba úgy tisztázott, hogy fejesét követően a labda saját kapujának felső lécéről pattant vissza a mezőnybe. A mérkőzésnek ez az időszaka nagyon izgalmas és helyenként látványos játékot hozott.

Kovács Gergő megkapta második sárga lapját, ezért a 76. percben tíz főre fogyatkozott a ZTE. Jahics kapusnak több nagy bravúrra volt szüksége, hogy érintetlen maradjon a hálója. Aztán a zalaiak létszáma tovább csökkent, mert Máté Péter is megkapta második sárgáját. Az utolsó percben Babati Benjámin hiába lőtt a kapuba, Vad II István érvénytelenítette a találatot.

Olvasói sztorik