NB II

Szőcs János lett a keresztapa

A ZTE FC akadémiája Szőcs János nevét viseli a legendás edző 80. születésnapja alkalmából.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

1933-ban ezen a napon született Szőcs János, a Zalaegerszeg csapatának legendás edzője. Az ünnepségen ott ült mellette Gellei Imre, az MLSZ vezető instruktora, Tuboly Frigyes és Korolovszky György, az MLSZ utánpótlás-edzői, id. Józsi György, az MLSZ Zala megyei igazgatója, Nagy Ferenc, a ZTE FC elnök-tulajdonosa és Szabó Imre, az utánpótlás vezetője. A város vezetői elfoglaltságaik miatt nem tudtak részt venni az ünnepségen. Névadót tartottak ezen a napon: Szőcs János nevét vette fel a ZTE FC akadémiája – tudósít a zaol.hu.

– Telitalálatnak érzem a választást – jelentette ki Gellei Imre, s nyomatékosította, hogy zalai polgárként is jelen van, aki a ZTE csapatának munkáját korábban hat éven át irányította. – Kellenek a példaképek és ehhez a legjobb döntést hozták meg Egerszegen. Amikor Szőcs Jánost méltatom, illik azokra is gondolni, akik mellette sokat tettek azért, hogy 1972-ben az NB I-be vezették a ZTE-t, s élvonalbeli együttese lett a városnak. Puskás, Kubala nevét viselik már akadémiák itthon, és ebbe a sorba illik Szőcs Jánosé is.

A Szőcs János életútját felelevenítő rövid összeállítás után Nagy Ferenc elnök köszönte meg a névadónak, hogy elfogadta a felkérést és a nevét adta az akadémiának.

– Rendkívüli és csodálatos nap a mai. Egy új jövőt nyit ez a nap, és figyeljetek ifjú futballisták: legendás idők legendás alakja van most köztünk, s legyetek olyanok, mint ő. Karrierjének üzenete az akarat: akarjatok ti is nagyszerű sportolók lenni, és higgyetek benne – hangzottak Nagy Ferenc szavai.

Ezt követően a születésnapi tortát tolták be, amely egy ZTE-mezt formázott, majd leleplezték a Szőcs János Labdarúgó Akadémia új címerét.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik