Válogatott

Elhagyta a válogatottat a támadó, a BL-ben van jelenése

Sallai Roland, a Puskás Akadémia támadója ismerkedett a légkörrel, de szerdán már a Celtic ellen játszik.

Kapcsolódó cikkek

Az OTP Bank Ligában szereplő válogatott kerettagok fizikai állapotát, állóképességét mérte fel kedd délelőtt a Vasas Pasaréti Sportcentrumában Bernd Storck és stábja. A kapott eredmények alapján a szakmai stáb pontosítani, finomítani tudja a következő napok tréningjeinek feladatait.

A teszteket Victor Moore erőnléti edző vezetésével, két turnusban végezték a játékosok, akik rövid bemelegítést követően előbb különböző intenzitású, rövid vágtákat (10 méter, 20 méter, 30 méter) teljesítettek a fotocellás mérőkapuk között, majd a pulzusértékeiket rögzítette és vérmintákat vett a labdarúgóktól az orvosi team. Ezt követően hosszabb távú futásokra (négyszer 1200 méter, 1600 méter, 2000 méter) került sor, majd ismét pulzusmérés és vérvétel következett.

Bernd Storck szövetségi kapitány elmondta, hogy ez a Bundesligában is alkalmazott felmérő azt a célt szolgálja, hogy a stáb pontos képet kapjon az egyes futballisták fizikai állapotáról, és az eredmények ismeretében személyre szabhassa a játékosok feladatait a Norvégia elleni november 12-i, oslói mérkőzésig.

– Azért vagyok különösen hálás, hogy összejöhetett az egy héttel kitolt felkészülési időszak, mert éppen az ilyen típusú, számunkra fontos vizsgálatokat nem lett volna lehetőség elvégezni, ha nincs az e heti összetartás – fogalmazott az mlsz.hu-nak szövetségi kapitány.

A felmérésre egy norvég tévétársaság stábja is kilátogatott, és kérdésükre Bernd Storck elmondta: szó sincs arról, hogy a magyar játékosoknak rossz lenne az erőnléte, a felmérések azt a célt szolgálják, hogy mindenkiről pontos adatokat kapjon a stáb, így a következő időszakban a legoptimálisabb edzésmunkát végezhessék a futballisták.

A válogatotthoz kapcsolódó hír, hogy Sallai Roland, a Puskás Akadémia támadója elhagyta az edzőtábort, és visszatért klubcsapatához, ahol szerdán az ifjúsági Bajnokok Ligája küzdelmeiben vesz részt a Celtic ellen.

– Fontosnak tartottam, hogy Roland megismerkedjen az A-válogatott légkörével, de számára nagyon fontos a Celtic elleni mérkőzés, így a klubbal abban egyeztünk meg, hogy ott már számíthat a játékára – fogalmazott Bernd Storck.

Olvasói sztorik