Törökország

Elindult hazafelé a PMFC

A pécsiek két edzőmérkőzést játszottak, de hazatérésük után már a Fradi ellen készülnek.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A PMFC vasárnap játszotta második, egyben utolsó törökországi felkészülési mérkőzését, az ellenfél a cseh élvonalbeli Mladá Boleslav volt. Az 1-1-es döntetlen után Márton Gábor edző rendkívül pozitívan értékelte a látottakat, és játékosai teljesítményét.

– Ez a mérkőzés méltó lezárása volt ennek a remek hangulatú edzőtábornak. Fantasztikusan játszottunk, bár ez az eredményben nem mutatkozik meg. A csapat minden játékosa megérdemli a maximális tiszteletet és dicséretet az elvégzett munkáért, és annak minőségéért – mondta a klub honlapján Márton Gábor.

Hétfőn a pécsi küldöttség elhagyta Törökországot. A csapat az edzőtáborozás során ideális körülmények között készülhetett, remek hangulatban. Minden adott volt, hogy hátrahagyva az otthoni gondokat, tiszta fejjel csak a futballra koncentrálhassanak a játékosok. A napi két, illetve három edzés mellett élesben is kipróbálhatták magukat, hiszen két felkészülési mérkőzést játszottak.

A szakmai stáb értékelése szerint a játék minőségére, valamint a helyzetek sokaságára egyik alkalommal sem lehetett panasz, emellett a játékosok hozzáállását is kizárólag dicsérő szavakkal illették.

Február 15-én szombaton, kora délután a Ferencvárossal mérkőzik a PMFC, a helyszín ismét Szekszárd lesz.

Olvasói sztorik