Futsal

Most ötven-ötven a párharc

Trencsényi János óvatos, szerinte a 2-0-s vezetés nem jogosítja fel a Berettyóújfalu játékosait az ünneplésre.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Immár 2-0-ra vezet a teremlabdarúgó NB I döntőjében a Berettyóújfalu a címvédő Rába ETO ellen. A bihari együttes karnyújtásnyira van a bajnoki címtől, csupán egyetlen sikerre lenne szüksége a következő három mérkőzésen – a következőt pénteken rendezik a Győr otthonában. Trencsényi János, az MVFC válogatott játékosa azonban óvatos. A Rangadó.hu megkeresésére elmondta, a 2-0-s előny ellenére most van ötven százalék esélyük a végső sikerre.

– Szóba került már a bajnoki cím a pénteki, győri meccs előtt?
– Eljutottunk odáig a párharcban, hogy elmondhatjuk, karnyújtásnyira vagyunk a bajnoki címtől – mondta Trencsényi János, aki már három gólnál tart a Rába ETO elleni fináléban. – Kétszer tudtunk nyerni a Győr ellen a döntőben, ami az elmúlt években még egyszer sem sikerült. Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy a Győr még mindig erősebb kerettel rendelkezik, egyénileg képzettebbek, és jobbak a feltételek, mint nálunk. Tudjuk, hogy még sokat kell tennünk a bajnoki címért, a két győzelem nem jogosít fel minket az ünneplésre.

– Úgy tűnt, idegenben könnyebb volt nyerni, mint hazai pályán. Önök is így érezték?
– Az első mérkőzésen talán kicsit lebecsültek minket a győriek, nem hitték el, hogy legyőzhetjük őket. A bajnokságban kétszer is kikaptunk tőlük, a kupában pedig – bár nem volt ekkora a különbség a két csapat között – hat-egyre vertek minket. Nehezen léptünk túl a Veszprémen az elődöntőben, míg nekik a bajnokságban és a rájátszásban összesen két döntetlenjük volt, ebből utóbbit ráadásul hosszabbításban javították is az Aramis ellen. Ebből kiindulva valószínűleg nem számított olyan jó játékra tőlünk az ETO, mint amivel előrukkoltunk. Már az első félidőben négy-kettőre vezettünk, és a kétgólos előny kitartott a végéig. A második mérkőzésen már nem kaptunk egy félidőnyi előnyt, sőt kettő-nullra is vezetett a Győr, de a páros kiállításnak, illetve az öt a négy elleni játékunknak köszönhetően végül egyenlítettünk. A büntetőpárbajra nem mondanám, hogy lutri, de ott már tényleg kis dolgokon múlt, hogy mi nyertünk. Sokat segítettek a meccsre szép számban kilátogató szurkolók, akik végig buzdítottak bennünket.

– Milyen meccsre számít a harmadik összecsapáson?
– Ugyanolyan nehéz találkozó lesz ez is, mint az első kettő. Dolgozunk becsülettel, tudjuk, mi a dolgunk. A Győrnek jóval több veszítenivalója van, hiszen egy botlással már mi leszünk a bajnokok. Minden meccsen az életben maradásért fog küzdeni, nagyobb teher nyomja a vállát az ellenfélnek. Már azzal is nagy eredményt értünk el, hogy két meccset nyertünk ellenük a döntőben, és kijelenthető, ha nem sikerülne a bajnoki cím, ha a következő három meccset az ETO nyerné, akkor is olyan tettet vittünk véghez, ami korábban még senkinek nem sikerült. Azt mondom, a párharcban most van ötven-ötven százalék esélye a végső sikerre a két csapatnak.

Olvasói sztorik