Futsal

A legvégén sikerült fordítani

A vártnál sokkal nehezebben nyerte meg első selejtezőjét a magyar teremlabdarúgó-válogatott.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az első két hely valamelyikének megszerzése a cél Bariban – mondta Frank Tamás szövetségi edző az elutazás előtt. Úgy vélekedett, hogy a házigazda olasz válogatott kimagaslik az Európa-bajnoki selejtezőcsoport négyes mezőnyéből, ezért a finnek elleni meccs dönthet a második helyről, de a montenegróiakat is komolyan kell venni, mert nagyon agresszív, kellemetlen harcmodorban játszanak.

A magyar csapat első ellenfele szerda délután Montenegró volt, és bizony egyáltalán nem volt ínyünkre való a kezdés! A negyedik percben Barovics egy szöglet után az ellenfélnek szerzett vezetést, majd egy perccel később a kapusunk, Balázs Zoltán szabálytalankodott Mugosával szemben, a büntetőt Barovics értékesítette (0-2). A tízedik perc végén Dróth Zoltán egy szabadrúgás után szépített, de a szünetig több gól nem született, tehát a magyarok hátrányban voltak az első felvonás után.

Az újrakezdést követően Harnisch Ákos passzát Dróth lőtte a hálóba, a 27. percben tehát egyenlített Magyarország, de a 31. percben, Calasan révén ismét Montenegró állt jobban. A mieinket egy személyben a robosztus gólvágó, Dróth Zoltán tartotta versenyben, hiszen egy perccel később ismét egyenlített (3-3). A győri játékos pazar sorozatát csapattársa, Lódi Tamás szakította meg, az ő nevéhez fűződik ugyanis a negyedik magyar gól, így a meccs során először, a 34. perc végén a mieink vezettek (4-3)! A minimális előny meg is maradt, így nagy nehézségek árán, a vártál sokkal nehezebben, de összejött a győzelem!

Európa-bajnoki selejtező, 1. csoport, 1. forduló

Magyarország–Montenegró 4-3 (1-2)

Bari, Olaszország. Játékvezetők: Janosevics (horvát), Skakics (bosnyák), Hora (ukrán)

Magyarország: Balázs Z. – Németh P., Lódi, Harnisch, Dróth. Csere: Pallai, Nagy T., Frank P., Szécsi, Trencsényi, Lovas, Dávid R., Hegyesi, Rábl. Edző: Frank Tamás

Montenegró: Deszpotovics – Perovics, Mugosa, Barovics, Bajovics. Csere: Boskovics, Draskovics, Jovanovics, Vukcsevics, Calasan, Novovics, Vukaszinovics, Juncaj. Edző: Sveto Ljesar

Gólszerzők: Dróth (11., 27., 32.), Lódi (34.), illetve Barovics (4., 5.), Calasan (31.)

A mérkőzés képgalériája ide kattintva látható!

Olaszország–Finnország 5-1

Olvasói sztorik