Futsal

Kétszer egyenlítettek a horvátok

A magyar teremlabdarúgó-válogatott 2-2-es döntetlent játszott Horvátországban, felkészülési mérkőzésen.

Kapcsolódó cikkek

Áruld el, melyik a kedvenc magyar labdarúgócsapatod, és nyerj egy iPhone 5-öt a Rangadótól. Klikk és like! A sorsolást március 20-án tartjuk közjegyző előtt.

Az olaszországi Európa-bajnoki selejtezőtornára való felkészülés utolsó állomásaként a magyar válogatott az Európa-bajnoki negyedik helyezett Horvátországgal játszott barátságos mérkőzést. A jó iramú meccs tízedik percében Harnisch Ákos szerzett vezetést, de a házigazdák két perccel később egyenlítettek, majd a félidő hajrájában egy letámadás és labdaszerzés végén Lovas Norbert vette vissza az előnyt a mieinknek.

A második félidőben a horvátok nagy mezőnyfölényben játszottak, és a 33. percben meg is szerezték az egyenlítő találatot. A mérkőzés hajrájában nem született gólt, kiegyenlített meccsen 2-2-es döntetlen született – írja az MLSZ honlapja.

– Amit szerettünk volna gyakorolni ezen a meccsen, azt meg is tettük, nyolcvan-kilencven százalékban megvalósították a játékosok a megbeszélteket. Voltak azért még hibák, de azt is figyelembe kell venni, hogy egy nagyon jó játékosokból álló rivális ellen értünk el döntetlent – mondta Frank Tamás szövetségi kapitány.

A két csapat szerdán, a zalaegerszegi Városi Sportcsarnokban ismét megmérkőzik egymással. Kezdés: 17 óra, a belépés ingyenes.

Nemzetközi felkészülési mérkőzés

Horvátország–Magyarország 2-2 (1-2)

Magyarország: Pallai – Harnisch, Németh P., Dróth, Lódi. Csere: Balázs Z., Dávid R., Csopaki, Trencsényi, Lovas, Szécsi, Rábl, Nagy T., Frank P.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik