Futsal

Idegenben jobban megy a Haladásnak

Rangadó
Rangadó

2012. 11. 20. 10:07

Háromgólos győzelmet aratott a MAFC otthonában a szombathelyi teremlabdarúgó-csapat.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Haladás a szezon legszervezettebb játékával nagyon értékes három pontot szerzett az NB I alapszakaszának 11. fordulójában. Az első játékrész nem hozott sok eseményt: a hazaiak támadgattak, a vasiak szervezetten védekeztek, és igyekeztek gyors kontrákat vezetni. Helyzetekig el is jutottak, ám csak egy ziccert sikerült gólra váltaniuk – tudósít a klub honlapja.

A fordulást követően aztán felpörögtek az események. A szombathelyiek állva hagyták a sereghajtót, és öt perc elteltével már négy góllal vezettek. A fővárosiak edzője igyekezett menteni a menthetőt, lehozta a kapusát, és úgy tűnt, ez a húzás beválik, hiszen szépítettek (1-4). Ám még mielőtt felzárkózhatott volna a MAFC, újabb két gólt rámoltak be a szombathelyiek (1-6). A hajrában ugyan még szépíteni tudott a házigazda (3-6), de a Haladás sikeréhez nem férhetett kétség.

– Nagyon fegyelmezetten, az első perctől kezdve maximális koncentrációval futballoztak a srácok, így összességében egy pillanatig nem forgott veszélyben győzelmünk. Az első félidőben még kihagytuk a helyzeteket, ám a fordulást követően gyorsan döntésre vittük a dolgot. Megérdemeltük a sikert, reméljük, hogy most már hazai pályán is eredményesek leszünk – foglalta össze a látottakat a lefújás után Horváth Levente, a Haladás vezetőedzője.

Érdekesség, hogy ez volt a szombathelyiek negyedik sikere az alapszakaszban, és ezek közül három idegenben született.

Teremlabdarúgó NB I, alapszakasz, 11. forduló

Rába ETO – Gödöllői Bikák 10-1 (4-0)

Gólszerzők: Luque (1., 2., 26.), Harnisch (2.), Juanra (18.), Lódi (22.), Al-Ioani (29.), Martins (36.), Dróth (37., 37.), illetve Vidák (27.)

DEAC Armada Futsal Club – Üllő FC Cső-Montage 3-7 (2-4)

Gólszerzők: Fekete V. (16.), Berecz (17., 28.), illetve Simon Zs. (7., 16., 30., 39.), Mezőfalvi (14., 20.), Krizbai (23.)

Rubeola FC Csömör – 1. FC Veszprém 2-5 (1-1)

Gólszerzők: Simon P. (20.), Tihanyi (35.), illetve Bényi (19., 24.), Szabadfi (28.), Pálfi (31.), Finta (40.)

Mezei-Vill FC Berettyóújfalu – Colorspectrum Aramis 5-2 (1-2)

Gólszerzők: Lovas (16.), Gál (29.), Szabó P. (31.), Trencsényi (38.), Rábl (40.), illetve Dávid R. (12.), Csopaki (18.)

MAFC-BME-Docler Akadémia – Haladás VSE 3-6 (0-1)

Gólszerzők: Sivák (26., 36.), Szabó Z. (40.), illetve Kottán (12., 23.), Halmos (24.), Bagó (26., 31.), Joó (27.)

Kiállítva: Munkácsi (11.)

Szabadnapos: Újszegedi TC

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2018. május 23.
A felcsúti Spandler Csaba (b) és az újpesti Novothny Soma a labdarúgó Magyar Kupa döntõjében játszott Puskás Akadémia FC - Újpest FC mérkõzésen a Groupama Arénában 2018. május 23-án.
MTI Fotó: Illyés Tibor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.