Futsal

Lassan őrölnek a szövetség malmai

Tavasszal ismét kupahétvégét rendeznek a teremlabdarúgók számára.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A férfi teremlabdarúgó Magyar Kupa négyes döntőjét, illetve a nők fináléját március 9-10-én rendezik. A férfiaknak egyelőre a harmadik fordulón kell túljutniuk, de a szövetség illetékeseinek csigalassúsága miatt még az első körből is voltak elvarratlan szálak. Egészen hétfőig.

A futsal-hungary.hu oldal adta hírül, hogy több mint egy hónap után végre jogerős lett a szeptember 12-én félbeszakadt Vasas-Kalafa – Külker SC Dupont kupamérkőzés végeredménye. Az angyalföldiek 3-0-s gólkülönbséggel továbbjutottak, és a második fordulóban a Váci Futsal SE ellen lépnek pályára, de a találkozó időpontja egyelőre nem ismert. Pedig már csak ez az egy meccs van hátra a második körből, hiszen a Salgótarjáni VSE – Diósgyőri Futsal Klub összecsapást a vendég miskolciak lemondták.

A legtöbb csapat persze nincs elmaradásban, számukra már a harmadik forduló következik, amelynek sorsolását október 17-én tartják. A legjobb nyolc közé kerülésért november 7-én, szerdán játszanak majd az együttesek.

Olvasói sztorik