Futsal

A győri Lúdas Matyi-előadás

A kupadöntőbeli vereséget háromszor verte vissza a bajnoki fináléban a Rába ETO.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Berettyóújfalu az alapszakaszban, hazai pályán 7-3-ra nyert a címvédő Rába ETO ellen, idegenben pedig 3-2-re kikapott nagy riválisától. A Magyar Kupa veszprémi döntőjét 4-0-ra a hajdúságiak nyerték, majd következett a bajnoki döntő, amely a kisalföldiek sima sikerét hozta: 6-1, 4-0, 6-0.

Tekintélyt parancsoló eredménylista, annyi szent! Nyomasztó fölényről tanúskodik. A győriek honlapján egy vicces rajz köszönti a bajnokcsapatot, amely Lúdas Matyi és Döbrögi uram esetéhez hasonlítja hazánk két legjobb teremlabdarúgó-csapatának idei vetélkedését. Az aranyérmes együttes 32 éves klasszisa, Gyurcsányi Zsolt szerint ebben lehet valami…

– A döntő előtt és alatt bennük volt a kupadöntő elvesztése miatti dac?
– Az első meccsen mindenképpen! Utána már rájöttünk, hogy hetvenszázalékos irammal is meg tudjuk nyerni a másik két mérkőzést. Az első volt a legfontosabb. 16-1-es gólaránnyal bizonyítottuk, hogy továbbra is mi vagyunk a legjobbak itthon. De néha a legjobbak is hibáznak, mint ezt a kupadöntőben láthattuk – mondta a Rangadó.hu érdeklődésére a Rába ETO játékosa, Gyurcsányi Zsolt.

– Téma még az elvesztett Magyar Kupa-döntő?
– Még mindig téma, és az is lesz, két perccel ezelőtt is pont arról beszéltünk. Az emberek csodálkoznak, hogy tudunk kikapni. Szerintem közrejátszott, hogy előtte három hétig a válogatottban volt több magyar és román játékosunk is, Dobre és én ráadásul sérülten jöttünk vissza, és a veszprémi meccs előtt egész héten nem edzettünk. Talán lazán is vettük a döntőt, hiszen a bajnokságnak nagyobb értéke van, mint a Magyar Kupának.

– Hogy sikerül a bajnoki döntő mindhárom meccsén megtartani a magas színvonalat és a fölényt?
– Csapatként nagyon keményen felszívtuk magunkat. Éreztem a pályán, a pályán kívül, edzéseken, hogy mindenki száz százalékot tesz hozzá, nem is volt kérdés, hogy mi leszünk a végső győztesek. Taktikailag és technikailag is felülkerekedtünk, ami ebben a sportágban sokat számít. Spanyol edzőnk érkezése nagyon sokat lendített rajtunk január óta, tőle tanultunk a legtöbbet. Rengeteget adott át a tudásából – szögletvariációk, támadásvezetés – amit tudtuk kamatoztatni, ezért is játszottuk ennyire jól.

– Mi a közeljövő programja?
– Pihenő van július 15-ig, utána kezdődik az alapozás. Nekem lejárt a szerződésem, folyamatosan tárgyalásban állok a klubbal. Úgy fejeztem be az utolsó meccset, hogy elrepedt a lábujjpercem, az a legfontosabb, hogy a következő szezonban elkerüljem ezeket a sérüléseket.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik