Futsal

Gyurcsányi marad Győrben!

A Rába ETO teremlabdarúgó-klub vezetése megállapodott Gyurcsányi Zsolttal. A válogatott játékos további egy évig biztosan marad a bajnokcsapatban.

– Örülök, hogy sikerült megállapodnunk, egy plusz egy évben egyeztünk meg a győri vezetőkkel – mondta Gyurcsányi a klub hivatalos honlapjának. – Kicsit elhúzódtak a tárgyalások, három-négy alkalommal is leültünk egymással egyeztetni. Annak is örülök, hogy kiderült, számítanak rám az ETO-nál. Fontos, hogy sérülésmentesen tudjam végigdolgozni az alapozást. Az elmúlt évben sokat kihagytam, szeretnék olyan sikeres idényt produkálni, mint a tavalyelőtti volt.

Al-Ioani megérkezett
Csatlakozott a felkészülést vasárnap elkezdő Rába ETO együtteséhez Ion Al-Ioani a győriek romániai csapatkapitánya. A játékos mellett hamarosan újabb légiós érkezik, a tervek szerint a ezen a héten csatlakozik a kisalföldiekhez az uruguayi Mincho Hernandez. A klub brazil légiósa, Willian Neris viszont várhatóan nem tér vissza Győrbe, lejárt a szerződése. Hamarosan brazil és portugál próbajátékosok jönnek a Rába-partjára, érkezésük szintén ezen a héten várható. A csapat folytatta az alapozást, továbbra is a fizikális felkészülésen van a hangsúly, mind a délelőtti, mind a délutáni foglalkozásokon.

A Rába ETO az első felkészülési mérkőzését augusztus 3-án játssza. A Győrben este hét órakor kezdődő találkozón az Admiral-Haladás lesz az ellenfél.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik