windecker józsef

Egyre dagad a Windecker-sztori, vagy mondjuk úgy, Újpest-botrány. A lila-fehérek alapembere nem utazott el az Újpest FC törökországi edzőtáborába. Ezután első lépésként a klub adott ki nyilatkozatot, amelyben leírják: „középpályásunk a szezon végén lejáró szerződésének meghosszabbításával kapcsolatosan már az év első napjaiban megkapta klubunk új ajánlatát. Hatos számú játékosunknak a további együttműködés reményében havi nettó 2 millió forint feletti alapfizetést, lakást, kocsihasználatot és étkezést ajánlva szerettük volna meghosszabbítani a június végén lejáró kontraktusát, ezt Windecker József nem fogadta el.” Erre reakciónak a szurkolók egyik fele a játékost, a másik a klubot kezdte el támadni, aztán megszólalt az ügyben az Újpest-ikon Urbán Flórián, aki meghallgatná a játékos verzióját is. Nos, mivel klubalkalmazott, Windecker erről nem nyilatkozhat, csupán várhatja a fejleményeket. Nehéz helyzetében pedig segíthet neki csinos barátnője, akivel jópár közös képe található Instagram-oldalán. Windecker József (@wini_6ujpest) által megosztott bejegyzés, Jan 14., 2018, időpont: 8:02 (PST időzóna szerint) Windecker József (@wini_6ujpest) által megosztott bejegyzés, Dec 15., 2017, időpont: 3:33 (PST időzóna szerint) Windecker József (@wini_6ujpest) által megosztott bejegyzés, Nov 7., 2017, időpont: 3:30 (PST időzóna szerint) Windecker József (@wini_6ujpest) által megosztott bejegyzés, Aug 22., 2017, időpont: 11:06 (PDT időzóna szerint) Windecker József (@wini_6ujpest) által megosztott bejegyzés, Jún 29., 2017, időpont: 3:01 (PDT időzóna szerint) Windecker József (@wini_6ujpest) által megosztott bejegyzés, Jún 6., 2017, időpont: 8:35 (PDT időzóna szerint)
2018. 02. 01. 11:16
Olvasói sztorik