Nemzetközi foci

Windecker József a görög élvonalba igazolt – hivatalos

A magyar játékos két évre írt alá a Levadiakoszhoz.

A görög élvonalbeli FC Levadiakosz hivatalos oldalán erősítette meg, hogy a klubnál folytatja pályafutását Windecker József. A magyar játékos két évre írt alá új csapatánál.

Lila-fehér után Windecker zöld mezre váltott – fotó: levadiakosfc.gr

Előzmények

A legfrissebb görög sajtóhírek szerint a helyi élvonalban vitézkedő FC Levadiakosz színeiben folytathatja pályafutását Windecker József. Az első osztályú csapat hivatalos oldalán még nem erősített meg az átigazolás hírét, de a sport24 szinte tényként közli a transzfert.

Mint ismert, a 25 éves középpályás tavasszal kegyvesztetté vált Újpesten, miután nem hosszabbított szerződést klubjával. Azt is megírtuk korábban, hogy Windecker József néhány hete még Belgiumban járt próbajátékon.

A Levadiakosz a mögöttünk hagyott szezonban a tizenhat csapatos élvonal tizedik helyén zárt. A klubnál korábban játszott már magyar futballista: huszonkilencszeres válogatott Pintér Ádám 2014 és 2015 között erősítette a Levadiakoszt.

címlapkép: levadiakosfc.gr

Olvasói sztorik