wba

Nem mindennapi jeleneteknek lehettek szemtanúi a helyszínen jelen lévők a szombat esti FTC–DVTK mérkőzésen – számolt be a 6-2-es Fradi-győzelemmel zárult OTP Bank Liga-meccsről a Borsod Online. A diósgyőri tábor melletti szektorban az angol West Bromwich Albion címerével ellátott pólóban feszítő fiatalok foglaltak helyet, akiknek szemmel látható módon csak nyűg volt a mérkőzés megtekintése. Jobb híján a mobiltelefonjukat bámulták és nyomkodták, majd néhányan ezt megunva a diósgyőri szurkolóknak kezdtek el mutogatni és hergelni a több száz fős vendégtábort. Érdekes jelenetek voltak ezek Magyarország mintastadionjában, ahol vénaszkenneres beléptetés van, és rendről, fegyelemről áradoznak, addig az angol fiatalok kényük-kedvük szerint provokálhattak, biztonsági személyzet híján ezt meg is tehették – teszi hozzá a cikk szerzője. Azt nem tudni, hogy ki vezényelte ki a Gera Zoltán egykori klubjának, a WBA pólóját viselő srácokat és miért éppen a diósgyőri szurkolók mellé, mindenesetre kíváncsian várja a lap az MLSZ fegyelmi bizottságának soron következő ülését, ahol téma lehet az eset, vagy nem. Az a cikkből nem derül ki, hogy az angol fiatalok tagjai-e a WBA U19-es csapatának, mely ezen a hétvégén éppen a Honvéd-Penta Kupán szerepel, hétfőn pedig pont a házigazda kispestiekkel játszik a bronzéremért.
2016. 07. 31. 15:51
Olvasói sztorik