vb

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Vicente Del Bosque szövetségi kapitány méltó világbajnoki búcsúról beszélt a spanyol válogatott győzelme után. A címvédő csapat két vereséget követően hétfőn 3-0-ra nyert a két forduló alatt szintén kiesett ausztrálok ellen Curitibában. – Méltó módon fejeztük be szereplésünket, a játékosok mindent beleadtak. Az első percekben az ausztrálok egy kicsit nekünk estek, de aztán fokozatosan átvettük az irányítást és föléjük kerekedtünk – mondta a szakvezető a találkozót követően. Del Bosque szerint csapata egy kicsit kívül rekedt a világbajnokságon. – Első két ellenfelünk, a holland és a chilei együttes határozottan jól játszott, minden dicséretet megérdemel. Nálunk néha kihagyott a gépezet, de az ellenfelek nagyon erősek voltak – igyekezett magyarázattal szolgálni válogatottja korai búcsújára. A szövetségi kapitány egyúttal beszélt arról is, hogy nem szabad túlságosan gyorsan temetni a sikergenerációt. – Vannak közöttük olyanok, akik még sokat tudnak segíteni a válogatottnak. Természetesen figyelni kell azokra, akik felbukkannak, a fiatalokra, de senkit sem zárhatunk ki – vélekedett a szakember, akinek a szerződése a 2016-os Európa-bajnokság végéig szól. Ezzel kapcsolatban azt mondta, akár már a következő napokban előállhat a jövőjére vonatkozó terveivel. – Van időnk. Úgy hiszem, a következő napokban, talán a jövő héten erre sor kerül, de nem sürget semmi – szögezte le.
2014. 06. 24. 08:43
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Eddig nyolc válogatott biztosította helyét a legjobb 16 között a világbajnokságon, hat csapat pedig már biztosan búcsúzik a tornától csoportkör után. A biztos nyolcaddöntősök: Hollandia, Chile, Kolumbia, Costa Rica, Argentína, Belgium, Brazília, Mexikó A biztos búcsúzók: Ausztrália, Bosznia-Hercegovina, Anglia, Kamerun, Spanyolország, Horvátország
2014. 06. 24. 08:30
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on A már biztos kieső Anglia a már biztos továbbjutó Costa Ricával játszik az utolsó csoportkörben, ennek ellenére a közép-amerikaiak szövetségi kapitánya nehéz feladatra számít. – A futball őshazája nem búcsúzhat pont nélkül, ha létezik még büszkeség – vélekedett Jorge Luis Pinto, aki azért is szeretné, hogy csapata győzzön, hogy további önbizalmat meríthessenek játékosai az egyenes kieséses szakasz előtt. – Nehéz meccs lesz. Az ellenfél látott minket, és tudja, hogy mit játszunk. Többet kell futnunk, és többet kell futtatnunk a labdát – mondta Costa Rica szövetségi kapitánya.
2014. 06. 23. 23:32
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Olaszország szövetségi kapitánya, Cesare Prandelli edzői pályafutása legfontosabb mérkőzésének nevezte a keddi, Uruguay elleni találkozót, amely a továbbjutásról dönt. – Nem kérdés, eddig még nem volt olyan meccs, amellyel ezt össze lehetne hasonlítani – mondta az 56 éves szövetségi kapitány. A döntetlen Itália legjobbjainak kedvezne, a vereség viszont kiesést jelentene, ahogy négy éve is történt. Az olasz élvonal gólkirályát, a Borussia Dortmundhoz igazoló Ciro Immobilét sokan a csapatba követelik, Prandelli erre is reagált. – Ciro egy modern csatár, aki a góljaival nagy segítséget tud jelenteni a csapat számára, de ma még nem fogom elárulni a kezdőcsapatot. Andrea Pirlo arról beszélt, hogy csak az elődöntőbe, vagy a döntőbe jutással lenne elégedett. – Ha kiesünk az nagy csalódás lesz számomra, és az egész ország számára is, de ilyesmire nem is gondolok. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy ez ne történjen meg. Tudjuk, milyen erősek vagyunk, és képesek vagyunk megmutatni.
2014. 06. 23. 23:16
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Irán szövetségi kapitánya, Carlos Queiroz nagyon dühös, amiért a szerb Milorad Mazics játékvezető nem ítélt büntetőt csapata javára az Argentína elleni meccsen. – A bíró csak tíz méterre állt a jelenettől. A FIFA-nak haza kell küldenie a szerb játékvezetőt, mert ha nem, akkor ott valami gyanús... Többet nem fogok mondani erről a témáról – mondta az edző. Az irániak nem viccelnek: már hivatalosan is panaszt tettek a nemzetközi szövetségnél a bíró tevékenységével kapcsolatban. Azért panaszkodnak, mert Mazics nem ítélt büntetőt 0-0-nál, az Ashkan Dejagah elleni szabálytalanság után.
2014. 06. 23. 23:01
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Az Egyesült Államok válogatottjának kiváló teljesítménye a portugálok elleni, második csoportmeccs után a washingtoni Fehér Ház figyelmét is felkeltette. Joe Biden alelnök levélben gratulált Jürgen Klinsmann szövetségi kapitánynak a 2-2-es mérkőzésen mutatott teljesítményhez. A Ghána elleni 2-1-es győzelmet egyébként Biden személyesen látta a stadionban, majd azt követően meglátogatta a csapatot az öltözőben. Az amerikai csapatnak az utolsó körben nem szabad kikapnia Németországtól, és akkor biztosan továbbjut az egyenes kieséses szakaszába.
2014. 06. 23. 22:49
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Hiába hívták fel rá a figyelmet, a világ profi játékosait képviselő FIFPro úgy látja, hogy a brazíliai világbajnokságon az egészségre fokozott veszélyt jelentő hőségre fittyet hánynak a torna rendezői, a labdarúgók nem kapnak megfelelő védelmet a szélsőséges időjárási körülményekre való tekintettel – írja a HLSZ honlapja. Különösen az észak-brazíliai helyszínek jelentenek nagy kihívást a játékosoknak. Úgy tűnik, hogy nem vették komolyan a játékosszervezet előzetes figyelmeztetését. A FIFA álláspontja szerint csak akkor kell ivószünetet elrendelni a mérkőzéseken, ha a hőmérséklet meghaladja a 32 Celsius-fokot. Vincent Gouttebarge, a FIFPro tiszti főorvosa példának hozta fel a szombati Németország–Ghána találkozót, ahol hiába mutatott a hőmérő 29 fokot, a magas, hetven százalék fölötti páratartalom négy fokkal magasabb hőérzetet eredményezett. A szakember rámutatott: tudományos vizsgálatok bizonyítják, hogy 28 fok felett a folyamatos sporttevékenység orvosi szempontból nem javasolt. A FIFPro szakembere szerint a mérkőzések 30. és 75. percében három-négy perces ivószünet tartása nem optimális megoldás a rehidratáció elérése érdekében. Egy sportoló negyedóránként 200-250 milliliter vizet veszít, következésképpen minden félidőben (negyedóránként) két játékmegszakításra volna szükség. Az olasz-angol találkozó után nyilatkozó játékosok mindegyike komoly és valós problémának tartotta a dehidratációt. Claudio Marchisio hallucinációról panaszkodott, Mario Balotelli elviselhetetlennek érezte a meleget, a dehidratáltság miatt hiányolta a frissítési lehetőséget. Mindkét szövetségi kapitány úgy nyilatkozott, hogy az időjárási körülmények miatt a játékosok nem tudták fenntartani a meccs iramát, lassítani kellett a tempót.
2014. 06. 23. 22:16
Olvasói sztorik