Dárdai fia már háromszor elutasította a magyar nemzeti mezt Többször is hívták az utánpótlás-válogatottakba, ám mindig akadt valami kifogás. Rangadó 2017. 04. 07. 13:25 Válogatott
Doll a magyar utánpótlásnak és az MLSZ-nek is nekiment A Fradi edzője szerint sok fiatal játékos nem tud jól fejelni. Rangadó 2017. 04. 07. 11:33 NB I
„Kicsit odacsaptunk az asztalra” – Szélesi paprikássá tette a hangulatot a vereség után Az Európa-bajnokságra kijutó U17-válogatott edzője boldog, ha megnézi, honnan indult és hová jutott el csapata. Rangadó 2017. 03. 30. 12:12 Válogatott
Kondás Elemér visszatért a DVSC-hez Az utánpótlásban vállal munkát a korábbi élvonalbeli tréner. Rangadó 2017. 03. 29. 15:27 NB I
Nagy utazás várhat a magyar U17-es sikercsapatra Kalkuttában lesz a korosztályos világbajnokság döntője. Rangadó 2017. 03. 28. 11:33 Nemzetközi foci
Távozott a Honvéd-akadémia vezetője A Magyar Futball Akadémia közös megegyezéssel szerződést bontott szakmai igazgatójával, Jasper de Muijnckkal. Utódja egyelőre nem ismert – áll a kispesti intézmény honlapján. A holland szakember 2014 nyarán szerződött a Bp. Honvéd akadémiájához. Rangadó 2017. 03. 11. 12:26 NB I
Mészáros Lőrinc a régió legerősebb akadémiájáról álmodik, de nem Felcsúton Két éven belül a horvát nemzeti stadion is elkészülhet Eszéken. Rangadó 2017. 02. 13. 17:56 Nemzetközi foci
Sehol sem követik a Ferencváros példáját az NB I-ben? Az általunk megkérdezett klubok nem gondolkoznak az NB III-as csapataik megszüntetésében. Rangadó 2017. 02. 09. 18:45 NB I
Itt az új aranygeneráció? Neves csapatok adják a magyar U17-es válogatott gerincét A Stoke City, az Ajax, a Benfica és a Wolverhampton is ad játékosokat az elitkörre készülő csapatba. Rangadó 2017. 02. 08. 08:34 Válogatott
Felcsútra jön a Bayern München – teljes a Puskás-Suzuki Kupa mezőnye Ismét neves csapatokkal rendezik az utánpótlás tornát. Rangadó 2017. 02. 06. 15:22 Nemzetközi foci
Brutálisan nagy gól jelentette a fordulópontot az Inter-Roma rangadón Épphogy lepörgött az első perc a rangadón, amikor Thuram előkészítése után a sérülése után