törés

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on A brazil szövetség határozottan cáfolta, hogy Neymar esetleg mégis pályára léphet a világbajnokság döntőjében. Több brazil lap is arról számolt be vasárnap késő este, hogy a 22 éves sztár injekciókkal és fájdalomcsillapítókkal bevethető állapotba hozható a torna utolsó meccsére. A Globo azt írta, hogy Neymar magához hívta korábbi egyesülete, a Santos orvosát és gyógytornászát, valamint egy hátspecialistát, hogy átbeszéljék annak lehetőségét, a döntőig injekciókkal bevethető állapotba hozható-e. A visszatérést azonban a brazil szövetség (CBF) és maga az érintett is határozottan cáfolta. Neymar a honlapján ugyan megerősítette, hogy a Santos orvosa rendelkezésre bocsátotta az orvosi berendezéseit, de a látogatása csupán udvariassági volt. A támadó kezelése ugyanis a világbajnokság végéig kizárólag Dr. Jose Luiz Runco felelőssége, aki a szövetség orvosa. – Semmi esetre sem akarunk illúziókat kelteni a brazil népben. A legcsekélyebb esély sincs arra, hogy Neymar játszani tud – mondta doktor Runco. Neymar a Kolumbia elleni negyeddöntőben szenvedett csigolyatörést, miután Juan Zuniga hátulról beletérdelt a gerincébe.
2014. 07. 07. 12:34
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Fegyelmi eljárást sürget a Neymarnak súlyos sérülést okozó kolumbiai Juan Zunigával szemben, egyben pedig a pénteki világbajnoki negyeddöntőben Thiago Silvának felmutatott sárga lap visszavonását várja a Brazil Labdarúgó Szövetség. Delia Fischer, a nemzetközi szövetség szóvivője megerősítette a brazil kérést, ugyanakkor jelezte, hogy továbbra is vizsgálódnak a brazil-kolumbiai mérkőzésen történteket illetően, és egyelőre nem született döntés arról, hogy indul-e fegyelmi eljárás. Juan Zuniga a meccs hajrájában beletérdelt Neymar gerincébe, ennek következtében a brazil játékosnak eltört a csigolyája, emiatt Luiz Felipe Scolari szövetségi kapitány a torna hátralévő részében már nem számíthat rá. A játékvezető, a spanyol Carlos Velasco szabadrúgást és lapot sem adott az eset után, hanem az előnyszabályt alkalmazva továbbengedte a játékot. A CBF szeretné elérni, hogy a Thiago Silvának felmutatott sárga lapot tekintsék semmisnek, így a hazai válogatott csapatkapitánya játszhatna a németek elleni, keddi elődöntőben. Luis Felipe Scolari már a negyeddöntő után hangot adott a játékvezetéssel kapcsolatos nemtetszésének. – Felteszem a kérdést: még csak egy sárga lap sem jár Neymar megrúgásáért, semmi, Thiago pedig elmegy a kapus előtt és máris sárga lapot kap? Érthetetlen. Ráadásul mindenki tudja, hogy Neymarra vadásztak a mérkőzésen – méltatlankodott a szakvezető.
2014. 07. 06. 17:43
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Brazília 2-1-re nyert Kolumbia ellen a negyeddöntőben, ám a házigazda a mérkőzés hajrájában egyik legjobbját veszítette el. Neymar csigolyatörést szenvedett, miután egy párharc során Zuniga beletérdelt a gerincébe. A játékos számára véget ért a világbajnokság. A társak biztatják Neymart, és jobbulást kívánnak neki: Kevin Prince Boateng egy „hajrá Messi” csirippel üzent a brazil játékosnak. Força neymar pic.twitter.com/AesvkL0t6u— Kevin-Prince Boateng (@KPBofficial) 2014. július 5. Özil is üzent: „Neymar, nagyon nem örülök. Remélem, hamar felépülsz.” Neymar, i am unhappy. get well soon.— Mesut Özil (@MesutOzil1088) 2014. július 5. Balotelli sem maradt ki a biztatók sorából: „Gyerünk tesó! Veled vagyok, hajrá!" @neymarjr dale hermano ! Estoy contigo! Fuerza! — Mario Balotelli (@FinallyMario) 2014. július 5. Kaká üzenete: „Jómagam, a kisfiam Luca, a családom és nagyon sok ember világszerte imádkozik érted, és reméljük hamar felépülsz.” Lukas Podolski: „Nagyon örülök a mai győzelemnek, alig várom a brazilok elleni találkozót. Szomorú vagyok Neymar miatt, remélem hamar felépül.” Happy with our victory today, can't wait to face #Brasil, sad for @NeymarJr hope you get better soon #ForçaNeymar #éTois #poldi #worldcup— Lukas-Podolski.com (@Podolski10) 2014. július 5. Patrick Kluivert: „Nagy csalódás számomra a sérülés, jobbulást Neymar!" @neymarjr Big deception for my friend Neymar get well soon . Grande decepcao. Boa recuperacao e muita forca pic.twitter.com/1pf21CtJmF— Patrick Kluivert (@PatrickKluivert) 2014. július 5.
2014. 07. 05. 10:24
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Az argentin szupersztár, Lionel Messi gyors felépülést kívánt a brazil Neymarnak, akinek pénteken eltört az egyik csigolyája a kolumbiai Zuniga kíméletlen belépője nyomán. „Neymar, remélem, nagyon gyorsan visszatérsz, barátom” – írta súlyosan megsérült barcelonai csapattársának Messi a Facebookon, és egy közös képet is publikált. Messi és társai a döntőben találkozhatnak a brazilokkal, de szombaton még vár rájuk egy negyeddöntő, Belgium ellen.
2014. 07. 05. 09:07
Olvasói sztorik