Tamási Zsolt

Az NB II-be feljutó ETO FC Győr vezetése előrehaladott tárgyalásokat folytat Tamási Zsolttal, aki júliustól szakmai igazgatóként dolgozhatna a klubnál - olvasható a kisalföld.hu-n. A győri származású 51 éves szakember 1992 és 2000 között már tevékenykedett az ETO utánpótlásában, majd 2001-ben az NB I-es csapat vezetőedzőjévé nevezték ki, ezt a posztját 2003-ig töltötte be. Győrből előbb a Vasashoz, utána az MTK-hoz vezetett az útja. A kék-fehéreknél 2005-től tizenegy éven át töltötte be az utánpótlás szakmai igazgatói tisztet. Tavasszal az első csapat vezetőedzője lett, de az MTK vele is kiesett az első osztályból.
2017. 06. 07. 10:36
Olvasói sztorik