NB II

Spórolás miatt elküldték Győrből a szakmai igazgatót

Összevonták a munkaköröket, Tamási Zsoltnak távoznia kellett a Rába-parti együttestől.

Tavaly ősszel tizenöt év után tért vissza az MTK Budapesttől az ETO FC Győrhöz Tamási Zsolt, aki utánpótlás szakmai igazgatóként tevékenykedett a Rába-partiaknál, a napokban viszont elköszöntek tőle – derül ki a kisalfold.hu cikkéből. Csütörtökön nem csak itthon, az egyik BL-csapatnál is óriási változás történt, kirúgták az edzőt.

Annyit azért elmondhatok, a klub kezdeményezte a váltást, s meglepetésként ért a bejelentés. Nem volt kellemes érzés, hiszen győriként is nagyon szerettem az ETO-nál dolgozni. Ezzel együtt teljesen korrekt volt a búcsú, közös megegyezéssel távozom Győrből. Hogy hol folytatom a munkát, még fogalmam sincs, annyira friss még a változás – nyilatkozta a lapnak Tamási.

A Kisalföld megkereste az WKW ETO FC Győr vezetőit is, a váltással kapcsolatban Soós Imre ügyvezető röviden nyilatkozott.

A klub működésében további racionalizálás vált szükségessé, ezért a tulajdonos úgy döntött, hogy munkaköröket von össze. Korrektül váltunk el, köszönjük Zsoltnak az itt töltött időszakot és munkát, illetve további sok sikert kívánunk a pályafutásához!

A portál úgy tudja, az utánpótlás szakmai igazgatói feladatokat a továbbiakban az akadémiát is irányító Tuboly Frigyes látja el.

címlapfotó: mtkbudapest.hu

Olvasói sztorik