svse

Péntek délután a Törökországban edzőtáborozó NB II-es Swietelsky-Soproni VSE a Bőle Lukácsot is foglalkoztató CSMS Iasi ellen játszott felkészülési mérkőzést. A találkozón a magyar légiós kezdőként kapott helyet, s csapata 1-0-ra nyert a soproniak ellen. Bőle egy félidőt kapott a bizonyításra, a szünetben cserélték le – a győztes gól a 72. percben esett.
2016. 01. 22. 20:25
A kivitelezők hozzáállását dicséri, hogy a korábbi hosszan tartó esőzések sem tudták őket kizökkenteni emelt szintű munkatempójukból. A kiesést behozták, sőt a munkálatok befejezésével minden valószínűség szerint határidő előtt végeznek – írja a soproni stadion rekonstrukciójáról a Kisalföld. Elmondható, hogy minden tekintetben színvonalasabb, korszerűbb körülmények között fogadhatja a városi stadion lakóit, nevezetesen a Soproni VSE-t, valamint bérlőit, a szombathelyi létesítmény átépítése miatt az NB I-es Haladást is. A soproni stadionrekonstrukció első lépcsőjeként százmillió forintért elkészült a centerpálya felújítása, a vadonatúj minőségű gyepszőnyeg. A második ütem, ami a kormány stratégiai rekonstrukciós programjának keretében valósult meg, befejezéséhez közeledik. A keleti oldali lelátó lefedése, illetve a nézőtér megközelítésének kialakítása elkészült. A városi stadion felújítása 386 millió forintba került.
2015. 11. 19. 07:44
Olvasói sztorik