NB II

Ugyanazt szúrták el Sopronban, amit korábban Felcsúton

Tragikusan sikerült a pálya alácsövezése.

400 milliót költöttek a soproni stadionra, az első közepes eső bizonyította, hogy tök feleslegesen – írja a 444.hu.

Két fontosabb dolgot végeztek el a soproni stadionban az államtól kapott 400 millió forintból: 1. lett fedett lelátó, hogy a nézők akár esőben is kimenjenek a meccsre, 2. alácsövezték a gyepet, hogy elvezesse a csapadékot, és bármilyen körülmények között játszani lehessen a pályán.

A felújított stadiont másfél hónapja adták át, ehhez képest pénteken, amikor a másodosztályban játszó Sopron a Balmazújvárost fogadta, a következő történt: 1. a fedett tribün nem védte meg a nézőket az esőtől; külön pech, hogy Sopron Magyarország legcsapadékosabb területén fekszik, 2. a gyep vízben ázott, a játékosok lényegében az egyik kisebb tavacskából rúgták át a labdát egy másik pocsolyába.

A Nemzeti Sport tudósítójának is feltűnt, hogy „az egész napos esőzés miatt nagyon rossz, már-már játékra alkalmatlan talajon játszottak a csapatok”.

A szurkolók kiakadtak, íme néhány hozzászólás a klub Facebook-oldalán:

„Több száz vagy talán több ezer szurkolótársammal örültünk, hogy végre befedik a lelátót, hisz annyiszor bőrig áztunk az évek során. Örömüket fokozta, hogy a játékteret vízelvezető-rendszerrel látják el, így esetleges nagy esőzés sem lehet akadálya a focimeccsnek. A mai nap viszont nagy csalódás számunkra. A játéktér jobban hasonlított egy medencére, mint egy focipályára a kis, kb. 20 mm-es esőzés után, a lelátón meg a legfelső sorban is bőrig áztunk. Ezért kár volt több száz millió forintot kifizetni. Hol vannak a felelősök? A tervezők, a kivitelezők? És vajon ki írta alá a teljesítés-igazolást? Óriási baklövés!”

„Ha régóta jársz meccsre tudhatod, hogy mindig szemből jön az eső, ezért már a lefedés előtt tudni lehetett, hogy semmi értelme.”

„Mindig szemből esett az eső. Azt sem értettem, mért pont azt az oldalt fedik be. Nem vagyok mérnök, csak voltam pár meccsen.”

„Korábban a pálya talaja tökéletes volt, a tavalyi Vasas meccs előtt egy napig ömlött az eső. A pálya talaján nem is látszott, hogy volt eső, jó meccset játszottak akkor a csapatok. Persze volt, ahol ki volt kopva a fű, de azt más módon is lehetett volna orvosolni. Most láttuk, hogy milyen jó és felesleges munkát végeztek el a szakemberek.”

Jó hír, hogy a soproni stadion fejlesztése nem állt meg itt, a 400 millió csak az első ütem volt, kapnak még 152 millió forint kormányzati támogatást új eredményjelzőre, a világítás bővítésére, mindenféle szobák kialakítására. „A beruházás végeztével a nemzetközi normáknak is megfelel majd a létesítmény” – mondta március elején Fodor Tamás, Sopron kormánypárti polgármestere.

Ebben a soproni stadionban játssza egyébként most a meccseit az első osztályú Haladás is, mert a szombathelyi csapat vadonatúj stadiont kap, a régit már bontják is.

Emlékezhetünk a két évvel ezelőtti rossz példára: a 2014-es bajnoki hajrában a Puskás Akadémia – Debrecen meccset nem lehetett lejátszani, mert a nem sokkal korábban átadott felcsúti stadion pályáján bokáig állt a víz…

A 2013-ban indult stadionfejlesztési program keretében jelenleg 27 stadion építése és korszerűsítése zajlik országszerte.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik