spanyol

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on A spanyol szövetség megerősítette tisztségében Vicente del Bosque szövetségi kapitányt, aki így kitölti szerződését, és 2016-ig irányítja a válogatottat – írja az as.com. A szakvezető Európa- és világbajnokságot is nyert a spanyolokkal, de a brazíliai tornáról már a csoportkör után kiesett, ezért téma volt a leváltása vagy a lemondása. A vébé előtt két hónappal del Bosque visszamondott két ajánlatot, pedig állítólag az angol Manchester City, illetve egy japán klub tízszeres pénzt kínált neki a mostani fizetéséhez képest. A spanyol szövetség vezetői már a kiesés másnapján azt nyilatkozták: szeretnék, ha a kapitány maradna, nála jobbat amúgy sem találnak. A szerző szerint Saul, Jesse, Deulofeu, Alberto Moreno, Bartra, Thiago De Gea, Koke, Muniain vagy Isco személyében Vicente del Bosque számos fiatalt épít be a csapatba az Európa-bajnoki selejtezők során, több rutinos játékos pedig búcsút int a válogatottnak. Del Bosque már olyannyira elkezdte tervezni a következő időszakot, hogy nyaralni sem megy, továbbra is Madridban dolgozik a szövetség irodájában. Mostantól minden nulláról indul, az edző pedig tiszta lappal kezdi az új periódust.
2014. 06. 26. 13:23
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Spanyolország idő előtt búcsúzott a világbajnokságtól, ha ez pedig nem lett volna elég, még a hazafele úton is baj érte a csapatot. A válogatottat Madridba szállító Iberia 2907-es járata zökkenőmentes utat könyvelhetett volna el, azonban a landolás előtt a gép jobb szárnyába villám csapott, amelyet hatalmas, robbanásszerű hang kísért, derül ki a Marca beszámolójából. Az incidensben senki sem sérült meg, azonban az eset nagy riadalmat váltott ki a gépen utazó labdarúgók körében. A balesetből kimaradt Cesc Fabregas, Gerard Piqué és Diego Costa, ők ugyanis ott maradtak Brazíliában egy kis nyaralásra. Diego Costa megragadja az alkalmat, és meglátogatja a családját. A 25 éves, kettős állampolgárságú csatár csak ezután megy vissza Spanyolországba, hogy elintézze a lakásügyeit, hiszen az Atlético Madrid után a Chelsea játékosa lesz. Bár ez még nem hivatalos, de a sajtóban már kész tényként kezelik. Fabregas és Piqué jó cimborák. Az Ausztrália elleni 3-0-s győzelem után autóba ülted. A cél: ismeretlen.
2014. 06. 24. 16:55
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on A spanyol válogatott volt az első, amely hazaindult Brazíliából. A négy évvel ezelőtti aranyérmes csapat ezúttal már a második csoportmeccs után elvesztette az esélyét a továbbjutásra. Az utolsó fordulóban 3-0-ra győzött Ausztrália ellen, majd repülőre szállt, és kedden délután hazaérkezett. A küldöttség a várakozó újságírókat és érdeklődőket kikerülve hagyta el a repülőteret. „Ez egy jelentéktelen, de szimbolikus győzelem volt Spanyolország számára. De ez volt az egyetlen dolog, amit a játékosok megtehettek a hazaindulás előtt. Megnyerték az utolsó meccset, és reméljük, hogy soha nem fog megtörténni újra az, ami Brazíliában” – írta a Marca sportlap. „Most elég idő van rá, hogy elemezzék, mi volt a baj Brazíliában. De az is világos, hogy az úgynevezett aranygeneráció értékelése során figyelembe kell venni mindazt, amit a spanyol futballért tettek” – írja az El Mundo Deportivo.
2014. 06. 24. 14:51
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Korai világbajnoki búcsúja után már a két év múlva sorra kerülő franciaországi Európa-bajnokságra készül a spanyol válogatott. Az együttes Ausztrália 3-0-ás legyőzésével zárta az előzetesen vártnál rövidebb szereplését. Az első két fordulóban előbb Hollandiától szenvedett megalázó, 5-1-es vereséget, majd Chile múlta felül 2-0-ra, így a harmadik helyen fejezte be a B-csoport küzdelmeit. A válogatott hivatalos Twitter-oldala jelölte meg a 24 együttest felvonultató kontinensviadalon elérendő célt: „Minden támogatásra szükségünk van a ránk váró új kihívásnál: megvédeni az Európa-bajnoki trófeát!” Az elmúlt években egy világ- és két Európa-bajnokságot nyerő csapat több kulcsjátékosa fejezheti be válogatott karrierjét: Xavi, illetve a gólrekorder David Villa valószínűleg nem lép többet pályára a nemzeti együttesben, de kérdéses Xabi Alonso és az eddig első számú hálóőr, Iker Casillas sorsa is. Több fiatal, a brazíliai tornát kihagyó tehetség is sorban áll: a Barcelona 23 éves védője, Marc Bartra, illetve húszéves csatára, Gerard Deulofeu, a Bayern München középpályása, a szintén 23 éves Thiago Alcantara mellett a Real Madridot erősítő, egyaránt 22 éves Daniel Carvajal és Isco, illetve a 21 éves Jesé Rodríguez kulcsszerepet kaphat a vérfrissítés során. A szövetségi kapitány, Vicente del Bosque arról beszélt, hogy nem szabad túlságosan gyorsan temetni a sikergenerációt. – Vannak közöttük olyanok, akik még sokat tudnak segíteni a válogatottnak. Természetesen figyelni kell azokra, akik felbukkannak, a fiatalokra, de senkit sem zárhatunk ki – vélekedett a szakember, akinek a szerződése a 2016-os Európa-bajnokság végéig szól.
2014. 06. 24. 13:30
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Vicente Del Bosque szövetségi kapitány méltó világbajnoki búcsúról beszélt a spanyol válogatott győzelme után. A címvédő csapat két vereséget követően hétfőn 3-0-ra nyert a két forduló alatt szintén kiesett ausztrálok ellen Curitibában. – Méltó módon fejeztük be szereplésünket, a játékosok mindent beleadtak. Az első percekben az ausztrálok egy kicsit nekünk estek, de aztán fokozatosan átvettük az irányítást és föléjük kerekedtünk – mondta a szakvezető a találkozót követően. Del Bosque szerint csapata egy kicsit kívül rekedt a világbajnokságon. – Első két ellenfelünk, a holland és a chilei együttes határozottan jól játszott, minden dicséretet megérdemel. Nálunk néha kihagyott a gépezet, de az ellenfelek nagyon erősek voltak – igyekezett magyarázattal szolgálni válogatottja korai búcsújára. A szövetségi kapitány egyúttal beszélt arról is, hogy nem szabad túlságosan gyorsan temetni a sikergenerációt. – Vannak közöttük olyanok, akik még sokat tudnak segíteni a válogatottnak. Természetesen figyelni kell azokra, akik felbukkannak, a fiatalokra, de senkit sem zárhatunk ki – vélekedett a szakember, akinek a szerződése a 2016-os Európa-bajnokság végéig szól. Ezzel kapcsolatban azt mondta, akár már a következő napokban előállhat a jövőjére vonatkozó terveivel. – Van időnk. Úgy hiszem, a következő napokban, talán a jövő héten erre sor kerül, de nem sürget semmi – szögezte le.
2014. 06. 24. 08:43
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on A Tahiti Labdarúgó Szövetség vicces képet tett közzé a Twitteren a Spanyolország–Chile találkozó után. Úgy fest, még nem bocsátottak meg a spanyoloknak a 2013-as Konföderációs Kupán elszenvedett 10-0-s vereség miatt. Most visszavágtak, és a spanyol vereség után az interneten álltak bosszút a hatalmas zakóért. A csendes-óceáni sziget szövetsége itt azonban nem állt meg, egy másik posztban már azt írták, hogy a 2026-os világbajnokságot akár meg is rendezhetik. A döntőre már kész a forgatókönyv, Tahiti természetesen a spanyolokat győzi majd le, nem fogják kitalálni: éppen 10-0-ra – írja a Yahoo.
2014. 06. 22. 10:38
Olvasói sztorik