soroksár

A Soroksár SC vezetősége megállapodott az 53 éves Dzurják Józseffel, így a jövőben ő segíti Lucsánszky Tamás munkáját – számolt be az NB II-es klub honlapja. Dzurják József sikeres labdarúgó-pályafutást tudhat maga mögött, megfordult külföldön is, a Ferencváros mezét pedig több, mint 100 alkalommal húzhatta magára. Nyert ciprusi és magyar bajnokságot is, az 1989–1990-es szezonban az NB I-ben gólkirály lett a Fradi színeiben, és elnyerte a legjobb mesterlövész díját Cipruson, valamint az NB II-ben kétszer is. Az aktív futballista évek után dolgozott a Diósgyőrnél pályaedzőként az élvonalban, legutóbb pedig az NB III-as REAC együttesét irányította vezetőedzőként.
2015. 10. 16. 09:18
A Ferencváros korábbi remek játékosa, a legenda, Albert Flórián fia ezúttal már nem kerülte el az elkerülhetetlent. Az eddig a Soroksár vezetőedzőjeként dolgozó ifjabb Albert Flóriánnak felmondtak, miután hétvégén újabb vereséget szenvedett csapata, a másodosztályú Soroksár SC – ezúttal a Budaörstől. A Soroksár az utolsó előtti helyen áll az NB II-ben hat ponttal – számolt be az ulloi129.hu portál.
2015. 10. 05. 13:58
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon Felkészülési mérkőzés: Soroksári SC – Kisvárda-Master Good 2-3 Haraszti út Soroksár: Holczer (Bartos) – Fülöp (Gyárfás), Pandur (Farkas), Eördögh, Tóbiás (Vass Zs.) – Peszmeg, Szalánszki (Huszák) – Kákonyi (Gárdos), Kapacina, Koós – Szenes. Edző: Albert Flórián Kisvárda: Ivancsics – Fazakas, Graszl, Kardos, Hadaró – Csilus T., Lázár, Erős, Cseri – Vári, Eszlátyi. Cserék: Tarczy, Minczér, Müller, Koronczi, Kornutyak, Molnár. Edző: Soós Imre Gólszerzők: Szenes, Huszák, illetve Eszlátyi (2), Kardos Kiállítva: Cseri forrás: kisvardafc.hu
2015. 07. 25. 14:59
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon Kedden délután Telkiben lépett pályára az NB II-es Soroksár csapata, amelynek ellenfele a skót élvonal kilencedik helyezettje volt. A két együttes ugyanott jár a felkészülésben, hiszen a skótoknál is augusztus 1-jén kezdődik a bajnokság. Az első félidő soroksári helyzettel kezdődött, majd a kezdeti megilletődöttség után a tizedik percben sikerült megszerezni a vezetést: Koós Gábor indította remekül Korozmánt, aki egy szép átvétel után elhúzta a kapus mellett a labdát, ő azonban buktatta. A büntetőt Huszák Tamás végezte el, és az elmozduló kapus mellett magabiztosan a háló közepébe emelt (1-0). Az irányítást a gól után sem engedte ki a kezéből a magyar csapat, amelynek több helyzetet is sikerült kidolgoznia, míg az ellenfél csak egy lesgólig jutott. A második félidőre már agresszívabb skót gárda futott ki, megnyomták a játékrész elejét, és büntetőből sikerült egyenlíteniük (1-1). Ezután kiegyenlített játék folyt a pályán, de támadásban már nem voltak annyira aktívak a dél-pestiek, mint az első félidőben. A hajrában a szerencse is velük volt, a vendégek kétszer is a kapufát találtak el. Újabb gól azonban már nem született, jó – sőt helyenként szemre is nagyon tetszetős – játékkal, nagyot küzdve bravúros döntetlent ért el a Ross County ellen a Soroksár – tudósított a klub honlapja.
2015. 07. 14. 20:25
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Szerdán három játékos, Fülöp Noel, Gárdos András és Peszmeg Viktor is aláírta szerződését az NB II-es Soroksár SC-nél, így a 2015–2016-os szezonban Soroksáron futballoznak – írja a klub honlapja. Mindhárom játékos Ferencváros-nevelés, a legutóbbi szezonban a Siófok együttesében szerepeltek. Fülöp a védelem több posztján bevethető labdarúgó, Peszmeg a pálya közepén, Gárdos a támadószekcióban érzi otthon magát. A játékosok bekapcsolódtak az edzésmunkába, szombaton pedig már pályára is léphetnek az első felkészülési mérkőzésen.
2015. 07. 02. 09:42
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon Az NB II-es Soroksár SC a mai napon szerződést kötött Korozmán Kevinnel - írja a klub honlapja. A 18 éves, tehetséges támadó középpályás pályafutása során játszott a Ferencváros és az MTK utánpótlásában, rendszeresen a korosztályos válogatottak (U17, U18) tagja volt. Fiatal kora ellenére az idei U20-as világbajnokságon résztvevő válogatott keretében is szerepelt a neve, Új-Zélandra is a csapattal tartott, végül azonban nem lépett pályára a tornán. Az előző szezonban a Ferencváros U21-es bajnokcsapatának tagja volt.
2015. 06. 26. 16:48
Olvasói sztorik